Rajzolni tanultam

Rajzolni tanultam

„Múlt héten a Budai Rajziskolában a Grafikai és illusztrációs alapok kurzuson vettem részt. Hétfőn a tanfolyam lényegének megismerése után megkaptuk az első feladatunkat, ami nem volt más, mint egy elvont portré készítése, amelybe monogramunkat is el kellett rejteni. Az oktató lelkesen segített bárkinek, és tanáccsal látott el mindenkit, hogy hogy tehetjük még jobbá művünket. Kedden a feladat ismertetése után a tipográfiával foglalkoztunk, ahol feladatunk egy felirat elkészítése volt. Lehetett ez csak szimpla pár betű is, de akár több szavas szöveg is. Mindeki más és más különböző technikát használt. A szerdai napon az állat illusztrációval ismerkedhettünk meg. A feladat bemutatása után nekiláttunk a munkának. A technikák sokasága ezen napon is jelen volt, hisz volt aki színes ceruzával vagy filccel alkotta meg művét, de volt olyan is, aki színes lapokból készítette el az általa szimpatikusnak talált állatot. Az utolsó előtti napon, csütörtökön, szabadabb kezet kapva alkothattunk fekete kartonlapra. A nap témája a fóbiák és a félelem volt, de eltérhettünk tőle. A lapra fehér filccel, ceruzával, vagy akár más, élénk színű eszközzel rajzolunk. Mivel ez egy rövidebb időt igénylő technika, így több képet is képes volt alkotni az ember. Az utolsó napon, pénteken pedig ruha illusztrációval foglalkoztunk. Megadott nyomtatványok segítségével alkottuk meg terveinket. A hét munkái közül ez lett a kedvencem! Hihetetlen számomra, hogy ilyen gyorsan eltelt a hét, hálás vagyok, hogy lehetőségem adódott megismerni, hogy milyen egy ilyen tanfolyamon részt venni, és hogy milyen a budapesti élet, rengeteget tanultam. Köszönöm mindezt az Alapítványnak!” Tamasi Tilda Jászság 3-as csoport