2010 óta vagyok a Csányi Alapítvány munkatársa.
Főiskolai és egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen végeztem.
Rendelkezek matematika-fizika tanári diplomával és felsőfokú számítógépes oklevéllel. Habár ez utóbbi szakmába is belekóstoltam, eddigi pályafutásom alatt többnyire a gyerekek fejlődésére irányuló törekvések aktív résztvevője voltam, mert hiszek abban, hogy a legfontosabb és legértelmesebb munka a jövő generációjával, gyerekeinkkel való törődés.
Tanítottam gimnáziumban és általános iskolában, voltam nevelőtanár, számítógépes rendszergazda, pályázatíró, sikeresen vezetettem a nehéz élethelyzetbe került fiatalokkal foglalkozó Arany János Kollégiumi Programot, valamint a Pick Gyermeknevelési Alapítvány képviseletét, Alapítványi titkári feladatait is elláttam egy ideig.
A Csányi Alapítványnál mentorként kezdtem a munkámat. Egy 13 fős csoport fejlődését kísérhettem végig 10 éves koruktól a munka világába való belépésig. Ez a feladatkör rendkívül sok tapasztalatot, élményt, fejlődési lehetőséget és tanítást adott számomra is. Bízom abban, hogy az Alapítvány adta lehetőségek segítségével nagyban hozzájárultunk ahhoz, hogy sikeres, boldog felnőtté váljanak.
A gyermekek mindennapjainak szervezésében részt venni nemes feladat, de a munkatársaim munkáját segíteni még átfogóbb és megfontoltabb munkát igényel.
Reményeim szerint az Alapítványnál végzett sokszínű feladatok közben szerzett tapasztalatok (személyes mentorálás, matek-fizika fejlesztés, tanulásmódszertan oktatás, logika szintmérések, elégedettségi mérések elvégzése, rendezvényszervezés, pedagógiai, szakmai munka szervezése) mind segítenek abban, hogy én is hozzájárulhassak a Csányi Alapítvány Életút Programjának sikerességéhez, hogy minél több támogatott gyermekünk válthassa valóra álmait.
Szabóné André Piroska, szakmai referens
2024. 03. 16.
Mentor