Adventi Családi Nap Pécsett

Adventi Családi Nap Pécsett

Advent második hétvégéje immár rendhagyó módon a Családi Napok időszaka a Pécsi Közösségi Házban.

Ilyenkor zsúfolásig megtelik a ház, hiszen együtt készül a Karácsonyra gyerek-szülő és mentor egyaránt. Finomabbnál finomabb házi készítésű sütemények ínycsiklandó illata varázsolja még bensőségesebbé a közös programot. Gyümölcsöktől, édességektől roskadozó asztal várt kicsit és nagyot egyaránt. A közös programokat követően sor került az ajándékcsomagok, az Évkönyv, az alapítványi fociválogatott poszter, valamint a 2016. évre szóló asztali naptár átadására.

Pécs 1 csoport

December 4-e délutánján a fellépés izgalma töltötte be a pécsi Közösségi Ház falait, krampusz lányok és fiúk beszélgettek mindenütt a házban és a Télapó is tiszteletét tette nálunk „fiatal kiadásban”. A legifjabb csányisok első fellépésükre készültek az adventi Családi Napon. Több szempontból is első volt ez a nap, nemcsak az első szereplés csányisként, hanem az első adventi délután is, együtt a nagy csoporttal. Hetek óta próbáltak, készültek, mindenki odatette magát, hajtotta őket a vágy, hogy szüleik előtt a legjobbat nyújtsák! Azonban nem csak színdarabbal készültek, hanem zenés produkciókkal is, egyéniben és duóban is, csodálatos karácsonyi dallamok csendültek fel fuvolán és csellón. A műsor nagy sikert aratott valamennyi néző véleménye szerint! Az izgalmak után felpezsdült a ház – jöhetett a jól megérdemelt pihenés és az élvezet sütemények formájában, melyet a szülők készítettek. A nap végén kiosztásra kerültek a karácsonyi csomagok, a naptár és az évkönyv, melybe mindenki izgatottan lapozott bele, keresve a képeket melyeken szerepel. Köszönjük a karácsonyi csomagot, a naptárt és az évkönyvet az Alapítványnak! Nem utolsó sorban köszönet Papp Zoltán drámatanárnak, aki nélkül ez a szuper darab nem valósulhatott volna meg!

Pécs 1 csoport

Pécs 2 csoport

Advent második vasárnapjához közeledve Családi Napot tartottunk (december 05.). A Csoko-Láda Csokibolt és Manufaktúra egyik tulajdonosa, Éva  várt bennünket a pécsi sétáló utca elején működő aprócska üzletében, ahol maga az üzem is található. Csoki kóstoláson  vettünk részt, melyet gazdagítottunk csoki készítéssel is. Ezt követően a Közösségi Házunkban találkoztunk családtagjainkkal és hagyományos adventi együttlét, vidám beszélgetés, örömteli várakozás vette kezdetét. Fellapoztuk az új évkönyvet, dicsértük és jóízűen kóstoltuk egymás süteményét, kézműveskedtünk: karácsonyi díszeket készítettünk. Örömmel fogadtuk és köszöntük meg a karácsonyi ajándékokat. Jó kívánságainkat, szeretetet, türelmet és áldott ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Pécs 2 csoport

Pécs 3 csoport

Évzáró adventi Családi Nap került megrendezésre a Pécs 3-as csoportban december 6-án.  A csoport a Csoko- Láda Csokibolt csoki kóstolóján kezdte a közös programot, ahol a kulináris élmény mellett a csoki készítés rejtelmeibe is bepillanthattunk, sőt mi több, ki is próbálhattuk. A Közösségi Házban családtagjainkat egy kedves kis műsorral leptük meg. Az idei tanévben is több pályázaton vettünk részt. Többek között a Microsoft Magyarország alkotói pályázatán is, melyre négy kisfilmet készítettünk. Szüleink, nagyszüleink, testvéreink is megtekinthették alkotásainkat, melyek kulisszatitkai is napfényre kerültek. Kötetlen beszélgetés, süti kóstoló, kicsik és nagyok felszabadult játéka jellemezte a napunkat. Sor került a Csányi Alapítvány Évkönyvének, Fociválogatottunk poszterének, valamint a 2016-os asztali naptár és a karácsonyi csomagok átadására.  Nagyon köszönjük ezt a napot, ami az ünnep várás örömét hozta el számunkra így Karácsony előtt. Áldott és Békés Ünnepeket Kívánunk!

Pécs 3 csoport

Köszönet az Alapítványnak és valamennyi felajánlónak az idei karácsonyi csomagokért!