Benga

Benga

Nemcsak az előadás volt nagyon jó élmény számomra, hanem az utána megtartott drámafoglalkozás is, amelyben a darabról beszélgettünk és játszottunk.

Tesztközönségként vettünk részt egy színházi eseményen Nagykanizsától nem messze, egy pici faluban, Fityeházán. Eddig nem tudtam, hogy mi az a tesztközönség, csak sejtéseim voltak. Tesztpilótáról, tesztkozmetikumokról hallottam már, de tesztközönségről még nem. A másik idegen fogalom az ősbemutató volt számomra. De most már tudom, hogy ez azt jelenti, hogy mi láthattuk először az előadást. „Leteszteltük”, hogy szeretnénk e még látni ezt a produkciót és vajon érdemes e meghívni az Alapítvány csoportjaiba. Úgy gondolom, hogy nagyon megéri őket elhívni, mivel épp a mi korosztályunknak szól, és rengeteg gondolat született meg bennünk az előadás és az azt követő játék kapcsán.
A történetet 2 fiatal: Czupi Dániel bábszínész és Béli Ádám színész játssza és a fiatal, tehetséges Laboda Kornél rendezte. Az előadás a Benga címet viseli. Ezen először meglepődtem, hiszen kicsit gonoszkodva, de szerintem sokan használjuk ezt a kifejezést. Gondolkodtam is én miért hol és hogyan használhattam legutóbb ezt a szót?
Meglepődtem a bábokon is, utoljára szinte oviban láttam hasonlót, mégis izgalmas és érdekes volt a bábbal ábrázolt valóságshow. Mindezek mellett élőben zenéltek is az előadók. A történet két középiskolás fiúról szól. Az egyik olyan igazi nagyszájú, balhés gyerek, aki mindenkivel jóban van. Míg a másik visszahúzódó, szerény, de nagyon okos és tehetséges, csak sajnos ez még senkinek sem tűnt fel és ezért barátai sincsenek. A két fiú világát ismerhetjük meg, a közöttük alakuló emberi kapcsolatot, a barátságot, az árulást, a kihasználást. Aki érezte már magát egyedül egy osztályban, vagy más közösségben, aki volt már magányos, aki vágyott már az elfogadásra, a barátságra, a szerelemre, annak mindenképpen ajánlom a Benga című osztályteremi előadást. Nemcsak az előadás volt nagyon jó élmény számomra, hanem az utána megtartott drámafoglalkozás is, amelyben a darabról beszélgettünk és játszottunk. Nagyon várom, hogy a többiek is minél előbb láthassák és velük együtt én is szívesen megnézem mégegyszer.
Andalics Enikő K2