Az éltető víz projekt, Esztergomi kirándulás

Az éltető víz projekt, Esztergomi kirándulás

A projektünk következő állomásaként november 30-án csoportjainkkal (Jászság 1. 2. 3.), az egyetemistákkal,  önkéntesünkkel: Fülöpné Paksi Katalinnal és mentorainkkal Esztergomba mentünk kirándulni. Érkezésünk után megcsodáltuk a Bazilikát és a Dunára néző kilátást, majd elindultunk a Magyar Vízügyi és Környezetvédelmi Múzeumba vagy más néven Duna Múzeumba. Először egy foglalkozáson vettünk részt, ahol általánosságban beszélgettünk a vízről, majd a vízfelületi feszültségével kísérleteztünk.  Ezután beléptünk a kiállítások és a modellek világába. Először megtudtuk, hogy mi is az a vízügy, valamint azt is, hogy mit csinál az, aki a vízügyekkel foglalkozik. Ezután megnéztük a zuzmóból készült Szigetközt és megismerhettünk  különböző vízzel kapcsolatos mesterségeket. A vizet megtaláljuk légnemű, szilárd és folyékony formában is a Földön. A halmazállapotukat is tanulmányoztuk. Majd sok hajófélét láthattunk, amik közül van, amit ma már nem használnak, de van amit igen, mint például a Petőfi személyhajót vagy Dunai dajkát. Egy csomó hajó modellt nézhettünk meg és azt is, hogy miből áll a hajó. A hajók után jöttek az ásványvizek, itt a szódavizet készítő gépet mutatták be és az üvegeket, amikbe ezeket töltik. Sokféle szódásüveget láthattunk az egészen átlagostól a kifejezetten különlegesig. A  különféle csatornákról és a vízrendelési munkálatokról is beszéltünk. A folyó szabályozástól elkezdve a hidakon át a locsolási módszerekig. Mindenféle, a vízzel kapcsolatos kérdésünkre választ kaphattunk a Vízmúzeumban.

A kiállítás végén Steve Cutts: Az ember című animációs filmet láttuk, amiről sokat lehetett beszélgetni! A film az emberiség önzőségéről és telhetetlenségéről, a klímaváltozásról és a környezetszennyezésről szólt, ami nagyon rossz hatással van a bolygónkra. A kiállítást mindenkinek ajánljuk! A finom ebéd utána, a Duna-parton sétáltunk. Megszemlélhettük a Mária Valéria hidat, ami a Szlovákiai Párkányba vezet, a sarkvidékiesen hideg szél ellenére megcsodálhattuk a Dunán tükröződő napsugarakat is. Kipróbáltuk a kacsázást, ami nem mindenkinek sikerült elsőre. Nagyon tetszett ez a nap és reméljük, hogy még sok ilyen kalandban lesz részünk a projektünk következő alkalmain. Pege Gyula, Jászság 3-as csoport

Ahogy én láttam

A víz projektünkkel kapcsolatban a mai napon Esztergomba utaztunk. A Bazilika mellett elsétálva eljutottunk a Duna Múzeumba, ahol Horváth István intézményvezető helyettes bemutatta a múzeum főbb érdekességeit. Volt szó a vízsebesség mérőről, turbinákról, és elmesélte, hogy a Tisza-tó tározó tóként üzemel, és amikor nincs rá szükség, akkor turisztikai célra használják. Azt is megtudtuk, hogy léteznek jégtörő hajók, melyek egy úgynevezett kígyómozgást végeznek, így törik a jeget, hogy az állatok feltudjanak jönni a víz felszínére. Megismerkedtünk a víz halmazállapotával, a víz növényeivel és állataival. Ezek után egy kis előadáson vettünk részt, ahol a gyógyvizekről tudhattunk meg sok érdekességet. Több fajtáját meg is kóstolhattuk. A Mira víz nagyon rossz ízű volt, a Parádi gyógyvíz pedig kén tartalma miatt kellemetlen szagú.  Hazánkban nincs elég jód a vízben, ezt a jódozott sóval pótolhatjuk. Ebéd után még sétáltunk egy jót a Duna partján. Sok új ismeretet szerezhettünk a vízről.  Köszönjük! Juhász-Aba Nikolett és Hégete Alexandra Jászság 2-escsoport

Fotóink a Galériában láthatók!