Benga produkció

Benga produkció

Zenés-bábos tantermi színházi előadást tartott a nagybajomi Közösségi Házban a Benga produkció. A műsoron mindkét nagybajomi csoport aktívan és szorgalmasan részt vett.

Az előadás mindenkinek tetszett mivel humoros, tanulságos és egyben érzelem dús volt. A történet mindennapi eseteket mutatott be a diákéletből, mint például a szerelem, csajozás, szórakozás, tanulás stb. A cselekmény egy szolid, magába zárkózó és jól tanuló gyerekről és egy vagány, laza  diákról szólt, akik összebarátkoztak és jóban lettek, de a vagány gyerek elcsábította  a lányt aki a Bengának nagyon tetszett. A történet befejezés nélkül ért véget így a fantáziánk elindulhatott , hogy mit tegyen Benga Dáviddal. A fiúk nagyon jó feladatokat hoztak magukkal , amikben kipróbálhattuk kreativitásunkat és képzelőerőnket. Kitalálhattuk és eljátszhattuk a történet végét. Mindenki nagyon jól érezte magát a műsoron és a feladatok közben is. Jó volt a hangulat is, ami annak köszönhető, hogy a színész szereplők lelkesek és humorosak voltak. Mikor vége volt a programnak, mindenkinek egyöntetűen az volt a véleménye, hogy viszont szeretnénk látni a produkciót. Köszönjük a szép délutánt!