Családi nap a Desedán

Családi nap a Desedán

Szombat délután a Kaposvár 2-es csoport tanévnyitó családi napot tartott. A helyszín a desedai kilátó és környéke volt, ahonnan jó időben a tó nagy részét be lehet látni. Az időjárás azonban nem volt kedves hozzánk, ezért a paprikás krumplit még reggel, a Közösségi Házban készítettük el.

Amint kiértünk a tóhoz, első dolgunk volt, hogy megkóstoljuk a szülők főztjét. Nagyon finom volt! A Közösségi Házunk dekorációját is elkészíthettük, növényakvárium készítése igazán népszerű volt kicsiknek -nagyoknak, gyerekeknek- szülőknek egyaránt.

Az ebéd után a gyerekek egy rövid országismereti kvíz keretében számot adhattak a bournemouthi táborban tanultakról.  A legjobb csapat tárgynyereményben részesült, amit aztán megosztottak a többiekkel és a szülőkkel.

Ezután csoportos játékok következtek, majd egy kisebb önismereti feladat, amelyet párban és kisebb csoportokban vitattunk meg. A nap végén megbeszéltük, mi mindent fogunk csinálni az Alapítványban a tanév során és mindenki elmondta, mi történt vele az új tanévben, néhányan az első középiskolás élményekről, az új tanárokról és osztálytársakról is meséltek.

Már esteledett, és a délutáni zápor után a hideg szél is erőre kapott, mire mindenkit meghallgattunk, ezért a búcsúzás mellett döntöttünk.

Váratlan és nagyon kellemes meglepetés volt egy régi alapítványi társunkkal való találkozás, ő éppen két kisgyermekével pihent a szép környezetben.

Összességében nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy egy kis időt eltölthettem a fiatalokkal, megoszthattam középiskolai és egyetemi élményeimet, és alig várom a következő ilyen alkalmat!

     0

Palkó Richárd, Kaposvár 2-es csoport