Családi Nap a Veresegyházi Medveotthonban

Családi Nap a Veresegyházi Medveotthonban

A Pécs 3-as csoport apraja. nagyja korán útnak indult (november 2.), hogy családi napjukat eltölthessék Veresegyházán a Medveotthonban. A Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen Medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. A Medveotthon 2009 őszén kapta meg az állatkert minősítést. A medvék mellett farkasok is lakják a területet. A farkasok jelenleg három csoportban élnek: a szelíd farkasok külön kerítve, a nyugodtabb példányok a medvék területén, azokkal együtt, a nagy falka pedig egy erdős területen, külön. Az otthon állatvilágát rénszarvasok is gazdagítják. Említésre méltó a madárvilág is: hollók, varjak, egerészölyvek, vércsék, szarkák találhatóak az állatkertben.

 

Az érkezést követően mindannyian nagyon vártuk, hogy megtaláljuk a macik etetésére kialakított fakanalakat, hogy mielőbb kipróbálhassuk a macik etetését. Előkerültek a hátizsákból a mézes üvegek. A bundás kis mackók örömmel fogadták az ételt. Volt, amelyik falánk módon, volt, amelyik kimérten nyalogatta az élelmet. Hatalmas élmény volt. Délben, két csoportban kisvonattal körbejártuk a „macik földjét”. Örömmel tapasztaltuk, hogy a többi látogatóval egyetemben jó munkát végeztünk, láttuk, ahogy a jóllakott macik álomba szenderültek a kerítés mellett. A látványetetésen megtudhattunk több érdekes dolgot a legfiatalabb kisbocs mindennapjairól. A farkasokat sem hagytuk ki, hiszen szép számmal élnek az otthonban. A Predátor program ismeretterjesztő előadása mindenki érdeklődését felkeltette.

A mai nap élményeiben velünk osztozott Csányi Ádám a Csányi Alapítvány Kuratóriumi tagja és Leó Jacqueline Zsófi önkéntes is.

Köszönjük a Csányi Alapítvány Kuratóriumának, Vezetőségének, hogy ilyen színvonalas, élményekkel teli családi napot tölthettünk el közösen a Veresegyházi Medveotthonban. Bálint- Orsós Andrea, mentor

Így láttuk mi…

„Újból egy nagy élménnyel gazdagodhattunk a csoport hatodik családi napján. Ma a veresegyházi medveparkba látogattunk el, ahol medvéket etethettünk, illetve egy farkasokról szóló bemutatón is részt vetünk, sőt vonatoztunk is. Délben a parkban ebédeltünk, ahol a desszert kifejezetten finom volt. Összességében ez egy remek hétvégi program volt. Köszönjük, hogy lehetőségünk volt ezt a programot nemcsak csoporttársainkkal, hanem családtagjainkkal is megélni.” Izsák Balár Mór és családja Pécs 3. csoport

„Nagyon jól éreztük magunkat, mert ilyen érdekes és látványos élményben nem volt még részünk. A legjobban a farkasok tetszettek, mert nagyon aranyosak voltak, de azért a medve etetés sem volt utolsó. Még azt is láttuk, ahogy egy medve széttépett egy nyulat és a farkasok közti hierarchiát is megfigyelhettük. Köszönjük!” Veréb Zsanett és családja Pécs 3. csoport

„Az égiek kegyesek voltak hozzánk kellemesen meleg szép őszi napot választottunk a családi napra. A medveparkban a gyerekek nagyon jól érezték magukat volt medveetetés mézzel, játszótéri futkározás és ebéd a helyi vendéglátó egységben. A napunk jól sikerült, mert együtt voltunk a csapattal, ami szuper kedves emberekből áll. Köszönjük!” Wensofszky Balázs és családja Pécs 3. csoport

„Gyerekek, szülők és nagyszülők egyaránt várták az idei családi napot. November 2-án a veresegyházi Medveotthonba látogattunk el. Megérte a hosszú utazás. A buszról leszállva gyönyörű látvány fogadott bennünket. Közel hat hektár területen, amerre a szem ellátott, medvéket és farkasokat láttunk. Az állatokat teljesen biztonságosan, testközelből csodálhattuk és saját kezünkkel, hosszú fakanálból etethettük őket mézzel. Miután jól lakattuk a macikat a Predator program következett. Európában egyedülálló bemutatót láthattunk kézhez szokott farkasokkal. Utána következett a vonatozás. Kis mozdonnyal is körbe jártuk a hatalmas park területét. Mosómedvéket, rénszarvasokat, ormányos medvét és még lámát is találtunk. Utunk végén, Lilu a medveotthon legfiatalabb lakója fogadott. Maci lifttel, távcső segítségével tíz méter magasból figyelhettük a medvék viselkedését. Öblös barlangok, hatalmas tó és erdő biztosítja számukra a fára mászás, játék, rejtőzködés és hűsölés lehetőségét. A napot finom ebéddel koronáztuk meg. Teli hassal és ismét sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Élményeinket megoszthattuk Csányi Ádámmal a Csányi Alapítvány Kuratóriumi tagjával és Leó Jacqueline Zsófi önkéntessel is.

Köszönjük ezt a csodás napot a Csányi Alapítványnak, hogy lehetővé tette az egész napos kirándulásunkat és a csoport mentorának, Andinak, hogy gondosan megszervezte!” Menus Ildikó szülő