Családi nap a P2 csoportban

Családi nap a P2 csoportban

Már a szeptemberi szülői értekezleten kiválasztottuk a  családi napunk időpontját.

Táncházat tartottunk november 9-én. Az ötlet a nyári családi napon fogalmazódott meg, most pedig megvalósítottuk. Csoportunk népi táncos tagja Dani, aki a Mecsek Táncegyüttes tagja immár 10 éve. Ő és édesanyja, aki szintén táncolt a Somogy Tánccsoportban, vállalták, hogy jellegzetes népdalt és táncot tanítanak nekünk. A szendvicseket a szülők készítették, csakúgy ahogy gondoskodtak a finom édes-és sós süteményekről is. A családok apraja, nagyja jól érezte magát.

P2 csoport

A nyári jól sikerült családi rendezvény után már nagyon vártuk a mostani összejövetelt. A délután folyamán a Kovács család (Boros Ildikó és Kovács Dániel) táncházat és Hermann István,Kovács Dániel karaoke partyt szerveztek a csoport gyerek és felnőtt tagjainak. Egy sajnálatos esemény majdnem dugába döntötte az egész délutánt. Egy váratlan áramszünet miatt az internet kapcsolat elromlott, ezért a karaoke-t el kellett halasztani a decemberi családi összejövetel időpontjára. A táncházban mezőségi dalokat és táncokat tanítottunk a jelenlévőknek. Ezután jóízűen falatoztunk a szülők által készített finomságokból. Ismét egy tartalmas és jókedvű délutánt töltöttünk együtt családjainkkal. Várjuk a következőt.

Kovácsné Boros Ildikó, Kovács Dániel