Családi nap

Családi nap

Pécsen az elmúlt napokban mindenki az időjárás jelentéseket figyelte estéről estére. Ugyanis a mai napra a  Pécs 2 csoport családi napot szervezett, szülők és a mentor közösen.

Gyönyörű, napos reggelre ébredtünk. Vidáman indultunk el Malom völgybe, a „tett helyszínére”. Sajnos több család nem tudott velünk tartani egyéb elfoglaltságaik miatt. Mi, akik ott voltunk, remekül éreztük magunkat. Gulyást főztünk, beszélgettünk, jóízűen ettünk, ittunk. A gyerekek fociztak, bebarangolták a környéket, többek között megnézték a közeli kilátót is.” Jókedvünknek”, és egyben a napunknak is egy hirtelen támadt zivatar vetett véget dörgéssel, villámlással kísérve. Így a délutánra tervezett ügyességi és sportversenyek elmaradtak. Sebaj, majd legközelebb bepótoljuk!
Köszönjük a lehetőséget! Nagyon jól éreztük magunkat a mai családi napon!

Kovácsné Boros Ildikó
szülő

 

Régóta készültünk már erre a napra! Már sokszor elképzeltük és megterveztük, ám a rendezvény valami okból kifolyólag  mindig elmaradt.
De most sikerült!
A program ötletgazdái és fő szervezői a szülők voltak. A Malomvölgyi tó szabadidő parkjában bográcsoztunk. A tavat a ’70-es években a környező  patakok felduzzasztásával hozták létre. A tó, mely gazdag halállománnyal rendelkezik és a körülötte elterülő parkerdő területe 20,5 hektár, ahol a kényelmesen kialakított főző-sütő helyen gulyást főztünk, pihentünk és közben jókat beszélgettünk,valamint a focipályán fociztunk. A gulyás mellé a desszertről szintén a szülők gondoskodtak. Mindenki hozott valamilyen finom aprósüteményt. Az időjárás kezdetben kegyes volt hozzánk, ám egy hirtelen jött nyári zápor eláztatott mindent, igazán emlékezetessé téve ezt a napot.

Nagy Edina, mentor