Harmadik alkalommal kaptam Köztársasági Ösztöndíjat

Harmadik alkalommal kaptam Köztársasági Ösztöndíjat

Idén is a tanévnyitó ünnepségen került sor a Köztársasági Ösztöndíj átadására, amit minden évben a legjobb felsőoktatásban tanuló diákoknak ítélnek oda.

A tanévnyitó ünnepségen vehettem át harmadik alkalommal a Köztársasági Ösztöndíjat, amire nagyon büszke vagyok. Gazdasági- és Vidékfejlesztési Agrármérnöki szakon végzem immár 3 éve tanulmányaimat Szolnokon, de az idei tanévnyitó ünnepségünk történelmi jelentőségű volt.  Nagy örömmel tölt el, hogy már nem főiskolaként, hanem egyetemként folytatja működését az új intézmény, ami a szolnoki és kecskeméti főiskola integrációjával jött létre. Az intézmény új neve Pallasz Athéné Egyetem lett, ahol most kezdem az utolsó félévemet. Hihetetlen milyen gyorsan elrepültek az itt töltött évek és mégis mennyi mindent tanultam a választott pályámmal kapcsolatban vagy csak magáról az életről is.

Egy biztos, hogy az Alapítvány támogatásával elért sikereim is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy én kaptam ezt a díjat minden egyes itt töltött tanévem alatt.

Hatalmas elismerésként és motivációként tekintek erre a díjra és ezúton szeretném megköszönni az Alapítvány állandó támogatását.

Cserna Vivien, Jászberény 1.