Az ötödik nap eseményeiből

Az ötödik nap eseményeiből

Egri táborunk utolsó napjához érkeztünk, már ami a kirándulásokat illeti, hiszen holnapra már csak a hazaút maradt.

A mai nap négy különböző helyre látogattunk. A késő délelőtti órákban a parádi Kocsimúzeumba tettünk betekintést, ahol az idegenvezetőnk részletes tájékoztatást adott a vidék híres családjairól, utazási szokásairól, valamint a hajdani lovas szekerek működéséről és készítéséről. Sétánkat a lovas istállóban zártuk, ahol szebbnél-szebb lovakat vehettünk szemügyre. Az épület a budapesti Közlekedési Múzeum tulajdonában van. Rövid buszos utazásunk után az ország legmagasabb pontján találtuk magunkat. A csúcson megpihentünk és egy kis ideig élveztük a magasság nyújtotta élményeket. Majd a  Sástói Kalandparkba mentünk, ahol egy kis bobozással tettük színesebbé napunkat. Azt hiszem elmondhatom, hogy ezt élveztük a legjobban a nap nyújtotta programok közül. Buszra pattantunk, majd utunkat Eger felé vettük, ahol gőzölgő ebéd várt minket nem messze a város főterétől, a Dobó tértől. Az ízletes falatok elfogyasztása után a turistákat szállító kisvonat kalauzolásával eljutottunk a Szépasszonyvölgybe. Közkívánatra ki-ki maga kedve szerint tehetett egy kellemes sétát a borospincék között. Érdeklődéssel figyeltük a borukat kóstoló embereket, meglepetésünkre számos ilyen pince épült a völgy mentén. Hazafelé ismét a kisvonat szállított minket, már újra a szálláson vagyunk és korgó gyomorral emlékezünk vissza az elmúlt napok kellemes és feledhetetlen pillanataira.

Társaim nevében is elmondhatom, hogy kellemes napokat töltöttünk itt, jó hangulatban, szép időben, így szeretnénk köszönetet mondani a Csányi Alapítványnak.

 

Bozsoki Balázs és György-Dávid Valentin

Kaposvár 3.