Egészségtábor Kaposvár 1.

Egészségtábor Kaposvár 1.

Kaposvár 1-es csoportja a mai napon (július 18-án) megkezdte helyi táborát, melynek célja, hogy az egészséges életmóddal ismertese meg a csoport tagjait.

Reggel a gyerekek izgatottan érkeztek a Közösségi Házba, hiszen már nagyon várták a közös programokat. Délelőtt Osztopáni László a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának hallgatója tartott előadást az egészséges életmód alapjairól. A délelőtt hátralévő részében a gyerekek csocsóztak és versenyre keltek az Xbox világában. Majd ebéd után egy totó kitöltése várt rájuk, aminek kérdéseit a délelőtt hallottakból állítottuk össze. Levezetésképpen fagyizni mentünk, amit aztán egy kis játszótéri mókázás követett.

Az egészségtábor második napját a Cutler Gym jóvoltából az edzőteremben kezdtük, ahol izgalmas programok vártak ránk. Egy aerobik óra keretében kellő képen bemelegítettünk az azt követő erőnléti gyakorlatokhoz. Volt kötélmászás, húzódzkodás és fekvőtámasz. Végül megmutatták nekünk az erőnléti gépek, futópadok, elliptikus tréner használatát, amit természetesen ki is próbálhattunk. Nagyon szépen köszönjük az ott dolgozók kedves és segítőkész munkáját, amivel betekintést engedtek nyerni az ő kis világukba.   Ebéd után Meggyes Tiborné, Zsuzsa néni – aki nyugdíjazott egészségtan tanár – segítségével közösen beszéltük át a napi higiénia fontosságát.

A harmadik nap Zsuzsi néni segítségével megismerhettük a lelki egészség fontosságát.  Kaptunk pár nagyon jó tanácsot arra, hogy milyen módon tudok segíteni nehéz érzelmi helyzetekben magunknak vagy másoknak. Ezután a Fusion Racing Szórakoztatóközpontban folytattuk a napunkat, ahol rengeteg élmény várt ránk. Megebédeltünk, majd a jobbnál jobb játékok közül válogathattunk. Volt lehetőségünk gokartozni, bowlingozni, csocsozni, Xboxozni, ping-pongozni.  Nehéz szívvel hagytuk el a központot, mivel felejthetetlen élményeket szereztünk itt.

A negyedik napunk a felhőtlen szórakozásé volt, melyet a patcai Katica Tanya biztosított a számunkra. Kalandos reggel elé néztünk, mivel a csoport egyik fele eltévedt az oda úton Ibolya néni és Ági néni vezetésével. Miután mindenki megérkezett kezdődhetett a z élményvölgy felfedezése. Csak az ebéd szakíthatta meg az önfeledt játékot, mely az egész napunkat végigkísérte. Tucatnyi kül- és beltéri játékot próbálhattunk ki, mint például a pedálos gokart, a telibe-találda, a kültéri csúszdapark és természetesen nem maradhatott el a beltéri csúszda és játszóház sem. A nap végére azért kellőképpen elfáradtunk, de annál több élménnyel tértünk haza.

Elérkeztünk az egészségtábor ötödig és egyben utolsó napjához. Közös bevásárlással kezdtük a napot az egyik helyi zöldség-gyümölcs kiskereskedésben, ahol magunk válogattuk össze a finom, friss gyümölcsöket. Miután visszaérkeztünk a Közösségi Házba mindenki kivette a maga kis részét az előkészületekben, hogy elkészíthessük az első közös gyümölcssalátánkat. Ezután útnak indultunk a kaposvári Rákóczi stadionba, ahol megnéztük a városunkban megrendezésre kerülő Youth Football Festival keretében megrendezett U16-os korcsoport döntő mérkőzését. Sajnos a kaposvári csapat 3:2 arányban kikapott a svéd csapattól, de egy remek, szurkolással teli órát szereztek nekünk. A meccset követően megebédeltünk és desszertként elfogyasztottuk az addigra jól lehűlt, általunk készített gyümölcssalátát. Végül kicsit fájó szívvel búcsút vettünk egymástól, mivel nagyon élveztük a hét minden pillanatát.