Felvételi utáni lazítás

Felvételi utáni lazítás

Fontos nap volt a január 18.-a  3 Közösségi Ház életében, hiszen nagybajomi, mohácsi és pécsi támogatottakat is érintett a középiskolai központi felvételi. Bízunk a jó eredményekben, hiszen következetes felkészülés előzte meg a felvételi vizsgákat.

Szombaton (január 18-án) a Pécs 2-es csoport nyolcadikos diákjai nagy megmérettetésen estek át, hiszen ezen a napon írták a középiskolai felvételiket magyar és matematika tantárgyakból. A vizsgák után az Alapítvány Közösségi Házában találkoztunk, majd moziba látogattunk kikapcsolódni a nagy izgalmak után. A választott film a Bad Boys 3 volt, ami az 1995-ben elkezdett trilógia harmadik része. 25 évvel az első rész után, ugyanúgy Will Smith és Martin Lawrence játszották a főszerepeket, ugyanolyan komikus rosszfiú rendőr bőrébe bújva, ám korosodásukból újabb viccelődések születtek. A gyors, vicces, akciódús filmek műfajteremtő alapdarabjának harmadik részét régóta várták a mozirajongók és mi is, de nem csalódtunk. A sok látványos jelenet közben a film erkölcsi és érzéki világába még a komoly tanulság is belefért: az életben meg kell becsülni a jó dolgokat! Köszönjük a lehetőséget a lazításra a feszült, tanulással teli hetek után! Gál András, mentor, Pécs 2-es csoport