Gyakorlat teszi a mestert – a logisztikusok élete

Gyakorlat teszi a mestert – a logisztikusok élete

A Csányi Alapítvány és a BONAFARM cégcsoport közös pályázatot hirdetett „Gyakorlat teszi a mestert IV.” címmel. Én kereskedelem és marketing (logisztika) szakterületre küldtem be pályázatomat.

Ennek eredménye képen, tölthettem el egy egész napot Hanyecz Róbert Hús logisztikai vezető mellett gyakorlati tapasztalat-, és ismeretszerzés céljából. Április 22-én a Pick Szeged Zrt. pécsi üzeménél találkoztunk. Az ismerkedést követően megismerkedtem a cég felépítésével, az egyes ágazatok feladataival, kiemelten a logisztikával. Még délelőtt lementünk az üzembe, pont akkor, amikor az ott dolgozóknak ebédszünetük volt, így nyugodtan körül tudtunk nézni.

Délután elmentünk a hűtőházhoz is. (A -40C nagyon hideg, a -21C pár percig egész kellemes.) Visszaérve az üzemhez még megnéztük a csomagolóanyag raktárt, majd vissza az irodába. Megismerkedtem a termeléstervező csapat tagjaival, majd egyikük részletesebben elmondta pontosan ki melyik részért felel, mi a feladata. A nap végen megnézhettem milyen lesz az új, Mohácson épülő vágóhíd, milyen tároló és belső szállító rendszer fog ott működni.

Köszönöm a Csányi Alapítványnak, a BONAFARM cégcsoportnak, a Pick Szeged Zrt.-nek, Hanyecz Róbert Hús logisztikai vezetőnek és nem utolsó sorban az ott dolgozóknak ezt a felejthetetlen kis-szakmai napot.

Kálmán Péter, Kaposvár 1.