Halhatatlan sportolóink

Halhatatlan sportolóink

„Május 28-án abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a Csányi Alapítvány sport iránt érdeklődő diákjai online találkozhattak a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének két tagjával, Dunai Antal labdarúgóval valamint Vaskuti István kenussal. Mindkét sportolóra rendkívül büszke Magyarország, hiszen magyar olimpiai bajnokok. Említésre méltó, hogy mindkét bajnok vállalt edzői és sportvezetői feladatokat is. Diákjaink rengeteg kérdéssel fordultak a két híres magyar sportoló példaképhez, majd nagy érdeklődéssel hallgatták a színes élménybeszámolókat. Így például megtudhattuk, hogy milyen volt a napirendjük, naponta hányszor edzettek és azt is elárulták, hogy a mai napig edzenek. Dunai Antal, a gyerekeknek válaszolva elárulta, hogy a régi focisták közül Puskás Ferencet tekinti példaképnek, a mostaniak közül pedig Lionel Messit. Megemlítette a 6 évvel idősebb bátyját, akinek sokat köszönhet a sport terén is. Vaskuti István beszélt arról is, hogy milyen érzés olimpiai érmet szerezni. A Moszkvában szerzett aranyérmét el is hozta nekünk bemutatásra, de a legérdekesebb a Fair Play díj volt – amit szintén megmutatott nekünk-amelyet Montreálban kaptak, mivel a konkurens jugoszláv párosnak kölcsönadták a tartalékkenujukat, miután az övék léket kapott. Kiemelte, hogy mennyire fontos a kenuzásnál a jó pár megtalálása. Arról is szó esett, hogy a 2020-as olimpia elhalasztása melyik sportolónak lehet előny, és másnak pedig inkább hátrány. Mindkét olimpikontól megtudtuk, hogy ha újra választani kellene, akkor is ezt a sportot választanák. A diákjainkat biztatták, hogy sportoljanak, hogy keressék meg a számukra ideális mozgásformát. Az Alapítványunk is szervez különböző sportokból bajnokságokat, sőt az idei évtől sporttáborral is bővült a tematikus táboraink sora, de büszkélkedhetünk nemzetközi sikereket elért támogatott diákokkal is, mint Dollák Tamara birkózó, Fekete Lilla snowboadozó és Terestyényi Anna labdarúgó, valamint egy nagyon erős csányis sakkozó csapattal is rendelkezünk, ami jelenleg tör nemzetközi sikerekre. A felsorolás nem teljes, mivel nagyon sok tehetséges diákunk van, akik a sport terén is érnek el figyelemre méltó eredményeket. Köszönettel tartozunk az Egyesületnek, hogy lehetővé tették számunkra a találkozót, népszerűsítették diákjaink közt a sportot. Bízunk abban, hogy lesz még lehetőségünk Halhatatlan Magyar Sportolókkal beszélgetni!” Szabóné André Piroska, szakmai referens

Gyerekszemmel:

„Fantasztikus élmény volt számunkra, hogy a két kiváló sportoló pályafutását hatalmas lelkesedéssel, rengeteg személyes élménnyel tűzdelve mutatták be számunkra. Példaképeink, hiszen az előadás során is hallhattuk- amit mentoraink is közvetítenek felénk- a sportban is, mint az élet minden területén fontos a kitartó munka, a csapatban való együttműködés, az összpontosítás és a mentális felkészültség. Mindannyiunk számára megható élmény volt, amikor Vaskuti István virtuálisan megmutatta nekünk olimpiai aranyérmét, melyet Moszkvában szerzett 1980-ban, valamint a Fair play díját, hiszen a versenyen tett gesztusa rendkívül nagy empátiáról tett tanúbizonyságot. Köszönjük, hogy feltett kérdéseinkre válaszokat kaptunk. Bár az eladás online volt, mégis hatalmas élményt jelent számunkra, hogy részt vehettünk az eseményen. Bízunk benne, hogy az előadássorozat nemsoká személyes formában folytatódik.” Majoros Ivett Pécs 3. csoport, Pintér Vanessza Pécs 2. csoport, Majdik Márk Pécs 2. csoport, Dömölki András Pécs 2. csoport, Bálint Gergely Pécs 1-es csoport, Dömölki Attila Pécs 3-as csoport

„Ami engem a legjobban meglepett az volt, amikor Vaskuti István elmondta, hogy milyen sokat és intenzíven kellett edzenie a jó eredményekért. Heti hat napon keresztül tizenkét alkalommal kellett részt vennie edzéseken.” Camacho Maria, Kaposvár 1-es csoport

„Az én figyelmemet női futballistaként az ragadta meg, hogy Dunai Antal a sportsikerei ellenére is megmaradt hétköznapi embernek és mekkora alázattal beszélt sportkarrierjéről.” Merkl Loretta, Kaposvár 3-as csoport

„Számomra megtiszteltetés volt, hogy többszörös olimpiai bajnokoktól kaphattam történetekben mély és fontos tanácsokat. Ilyen például, hogy mindig küzdeni kell, ha egy célt el akarunk érni, és soha nem szabad feladni! ” Vajda Milán, Nagybajom 2-es csoport

„Egy élmény volt olyan olimpiai bajnokokhoz közel kerülni, akik példaképként szolgálhatnak a mai fiatalságnak. Kamatoztatni fogom azt a tudást a mindennapi sport és magánéletemben is, amit ma átadtak nekünk.” Pálfi Eszter, Nagybajom 2-es csoport

„Személy szerint nagyon örültem, hogy tudtunk „találkozni” az olimpiai bajnokokkal, rengeteg hasznos tippet és tanácsot hallhattunk tőlük, amit nem csak a sportban tudunk kamatoztatni.” Szalai Boglárka, Nagybajom 2-es csoport

„Nagyon hasznos volt az előadás, mert a sportkarrierükről és az életükből kaptunk egy kis szeletet. Ezek által egy útirányt mutattak nekünk az előttünk álló jövővel kapcsolatosan.” Bozsoki Csilla, Nagybajom 2-es csoport

„Örülünk, hogy részt vehettünk ebben a beszélgetésben. Focistaként sokat jelentett nekünk hogy egy ilyen nagy múltú focistától tanulhattunk. Sok dolgot tanultunk tőlük hogy mi szükséges a sikerhez. A mai nap olyan dolgokat hallhattunk nagy sport múlttal rendelkező emberektől, ami mindenki számára akár motiváló és egyben példamutató volt. Többek közt beszámoltak az életük meghatározó pillanatairól és megosztották velünk a siker összetevőit. Egy teljes órán keresztül tartó beszélgetés volt, amit online hallgathatunk meg. A hét különböző ház figyelemmel hallgatta a HMSE két sportolóját. Ezúton is köszönjük a Csányi Alapítványnak ezt a remek lehetőséget, ahol alkalmunk nyílt a sportágak Nagyjaival beszélgetni. Nagy megtiszteltetés volt online beszélgetni kiemelkedő sportolókkal.” Orosz Marcell, Kaptás Márk, Németh Henrietta, Kovács Zsolti, Kovács Hanna, Oláh Anna Ágnes, Burai Tamás Gábor, Baráth Patrik, Tálas Péter, Jászberény

„Érdekes volt bepillantást nyerni egy profi sportoló életébe. Tetszett, hogy nem csak a pályafutásukról, hanem a mindennapi életükről is beszéltek. Nagyon tetszettek a személyes történetek, amik sokkal közvetlenebbé tették a beszélgetést.” Kern Andor, Mohács 2-es csoport

„Megtisztelő volt két ilyen sikeres sportoló történeteit hallgatni. Érdekes volt hallani, hogy ők hogyan élték meg ezeket a sikereket/eredményeket. A gyerekkori történetei tetszettek a legjobban, hogy hogyan kerültek a sportágak közelébe.” Palotai Benjamin, Mohács 1-es csoport

„A vendégek élményeit és tapasztalatait hallva egy kis biztatást is kaptunk a sportoláshoz. Érdekes volt az ő nézőpontjukból hallani, hogy hogyan élték meg az akkori világ nehézségeit. Remek élmény volt és örülök, hogy részt vehettem rajta, mert a sportolók őszintén meséltek a régi álmaikról és vágyaikról.” Orosz Gergő, Mohács 3-as csoport

„Nagyon érdekes volt, sokat tanultam belőle, például, hogy nem szabad feladni.” Mezei Martin Milán, Szentes 1-es csoport

„Én nagyon élveztem, megértettem, milyen egy életre szóló sport.” Sebesi Fanni Lili, Szentes 1-es csoport

„Nagyon sokat tanultam ma a futballról és élvezettel hallgattam.” Illés Gábor, Szentes 2-es csoport

„Nagyon sokat lehetett tanulni az élettörténetükből és hogy hogyan lettek a legjobb sportolók.” Beke Hanna Laura, Szentes 2-es csoport

„Annyira érdekes volt, hogy most már jobban érdeklődöm a labdarúgás és a kenuzás iránt!” Héri Dóra, Szentes 1-es csoport

„Nagyon érdekfeszítő és izgalmas élménybeszámolót hallhattunk a HMS tagjaitól, Dunai Antal futballistától és Vaskuti István kenustól. Nagyon érdekes volt olyan személyek gondolatait hallgatni, akik egy teljesen más korszakban voltak sportolók. Sok érdekes személyes történettel ismerkedhettünk meg. Még sok ilyent hallgatnánk, ha lehetőség adódna rá.” Rully Vanda, Berta Gábor és Zombori Dániel, Szeged 3-as csoport

Az online találkozóról készült fotók a GALÉRIÁBAN tekinthetők meg.