Egyéb

Kinti portréfotózás

A szegedi Fotós Klub diákjai a novemberi hónapban a portréfotózás rejtelmeibe mélyedtek el. Az első óránkon Luca és Anna prezentációba mutatták...

Decemberi nyelvi projekt-nap

2018 utolsó nyelvi foglalkozásán, december 4-én került sor a német csoport második projektdélutánjára. A „Lakás, otthon, házimunka” témakör zárásaként az...

Kenguru Kupa

November 24-én rendezték meg Szegeden a Kenguru Kupa 2. fordulóját, amelyen Rácz Zsófia a Szeged 2-es csoport tagja csapatával második...

Sikeres TDK szereplés

Jelenleg az utolsó félévemet töltöm a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Turizmus-vendéglátás alapszakján. Szakmai gyakorlatom miatt – melyet az OTP Travel...

Kirándulás Pécsett

December 1-én tartotta a Mohácsi Közösségi Ház mindhárom csoportja az adventi kirándulását. Tavalyi évhez hasonlóan, a kérésünkre, már-már hagyományteremető módon,...

Nyílt napon jártam

A középiskolai jelentkezési határidő nagyon közeleg, ezért is kíváncsian kutattam nyílt napok után. Az általános iskolát befejezve gimnáziumban szeretnék továbbtanulni,...

NTT

December 1-én került sor a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács soron következő ülésére, ahol 28 tagszervezet, közöttük a Csányi Alapítvány is képviseltette...

Rajzos siker

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság „Boldog, biztonságos karácsony” című rajzpályázatára az osztályfőnököm, Nagyné Szekeres Aletta nevezett be engem. A rajzom témája...

Szülők Akadémiája

A Kaposvár 4-es csoport számára november 30-án volt a Szülők Akadémiája Programsorozat legelső előadása. A Közösségi Ház, a folyosó és...

Szegedi egyetemista találkozó

Az elmúlt napokban kétszer is összeültünk mi, szegedi egyetemisták. Szegedi 1-es csoport a hétvégén megejtette  a novemberi mentori órát egy finom...