A gyermeki jogok világnapján…

A gyermeki jogok világnapján…

1989. november 20-án fogadta el az ENSZ a Gyermekjogi Egyezményt, azóta ezt a napot a Gyermeki Jogok Világnapjaként tartjuk számon. Ennek éppen 30 esztendeje. Fejér megyében hagyományosan ebben az időszakban szervezi meg a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és TEGYESZ a Gyermekvédelmi Napok rendezvénysorozatát. A november 20-án Székesfehérváron, a Városháza Dísztermében megtartott szakmai nap programja a gyermeki jogok köré szerveződött, amelyre meghívót kapott a Csányi Alapítvány is. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 29. cikke értelmében a gyermek oktatása tekintetében elő kell segíteni a gyermek személyiségének kibontakozását, valamint szellemi és fizikai tehetségének és képességeinek a lehetőségek legtágabb határáig való kifejlesztését. Mindezt minden megkülönböztetés, nevezetesen a gyermeknek vagy szüleinek faja, színe, neme, nyelve, vallása, politikai vagy más véleménye, nemzeti, nemzetiségi vagy társadalmi származása, vagyoni helyzete, cselekvőképtelensége, születési vagy egyéb helyzete szerinti különbségtétel nélkül. A Csányi Alapítvány hosszútávú tehetséggondozó programját dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató mutatta be a szakembereknek, felhívva a figyelmet azokra az alapelvekre, amelyek ezt a fokozott figyelmet és segítségnyújtást hatékonyan képesek biztosítani hátrányos helyzetű gyermekek számára a fejlődést hátráltató körülmények leküzdése, a társadalmi integráció érdekében.

Alapítványunk Életút Programjának alappillére a gyermek családjában való megtartása, a család megerősítése, amely a gyermekjólét alapellátások célja, hiszen a családdal történő együttműködés nélkül nem érhető el tartós eredmény.  A 10 éves korban beválogatott tehetségígéretek számára olyan komplex program került kidolgozásra, amely kiemelt figyelmet fordít az idegen nyelvi és informatikai képzésre, valamint a személyiségfejlesztésre egyaránt.

Értéknek tekintjük a közösségépítést, a közösségért végzett önkéntes munkát, vagyis mindannak a tudásnak a visszafordítását a fiatalabbak részére, amit a támogatott a Program során kapott.
Sikerkritériumként tekintünk a nyelvvizsgák és az ECDL bizonyítvány megszerzésére, a piacképes szakma elsajátítására, illetve a diplomaszerzésére. A jövőre 15 éves Csányi Alapítvány jelenleg 446 támogatottja közül eddig 24 diplomás és 27 felsőfokú szakképzettséggel rendelkező fiatalt bocsájtott útjára. Célunk, hogy a fiatalok képességeiket kibontakoztathassák, „…hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek ne kallódjanak el Magyarországon, mert ha elkallódnak, a nemzet legnagyobb kincsét, az emberi tudást veszítjük el. A tehetségek felfedezése és segítése közös ügyünk, a legjobb befektetés.” (Dr. Csányi Sándor Alapító)