A beválogatás folytatódik Jászberényben

A beválogatás folytatódik Jászberényben

Az Alapítvány Pályázati felhívására 2012. március 21-vel bezárólag 75 érvényes pályázat érkezett be 43 Jászberényből és 32 Kaposvárról. Április 12.-én kezdetét vette a kétnapos beválogatás Jászberényben is, ahol 22 pályázó adott számot tehetségéről a mai nap folyamán.

A beválogatás hagyományait követve az Alapítvány mentorai és idősebb diákjai fogadták a jelentkezőket. A regisztrációt követően a szülők kisfilmeket láthattak, előadásokat hallgathattak az Alapítvány hétköznapjairól és tevékenységéről. Ez idő alatt a tanulók megírták a szövegértés és matematika teszteket, rövid szüntet követően pedig drámafoglalkozáson vettek részt. A nap az egyéni meghallgatásokkal, a portfóliók bemutatásával folytatódott és 18 órakor ért véget. Nagy várakozás előzte meg a beválogatás első napját, ami oldott légkörben és jó hangulatban telt. További 20 pályázó pedig a holnapi nap folyamán kerül meghallgatásra, mivel sajnos egy tanuló visszalépett. A beválogatás első napján készült fotókat itt tekinthetik meg.