A halak titkai Szegedi Közösségi Ház

A halak titkai Szegedi Közösségi Ház

Az elmúlt két hétben a halak testfelépítésével ismerkedtünk meg a természetbúvár klub keretein belül, a második órán leszűrtük az első vízibolha tenyészetünket is.

A legutóbbi két órán a sugáruszójú halak testfelépítésével és anatómiájával ismerkedtünk meg. A kistó lehalászata óta három fajnak ad otthont a Közösségi Házunk (törpeharcsa, ezüstkárász, KOI ponty) amelyeken a megfigyeléseket eltudjuk végezni. Az első órán a halak testtájaival, uszótípusaival, pikkelyzetével ismerkedtük meg. A kárászainkon és a törpeharcsáinkon keresztül megismerhettük a standard és teljes testhossz közötti különbséget, illetve a pikkelyképlet alapján történő fajmeghatározást.

Az óra második felében a mikroszkópjaink segítségével bőr és pikkelyvizsgálatot is folytattunk. A második óránkon a halak belső szerveit tanulmányoztuk. Az elméleti beszélgetés után az előre megvásárolt kárászunkat boncoltuk fel, hogy az elméleti tudásunkat elmélyítsük. Az izgalmas halboncolás után a két hete indított daphniás tégelyünket szűrtük le, és etettük meg vele a kísérleti KOI pontyunkat. A szűrés felülmúlta a várakozásunkat, az edényben lévő 133 egyedből körülbelül 3-4 ezer vízibolhánk lett.

Természetbúvár Klub

Szeged 2-es, 3-as csoport