Ajándékozzunk egymásnak életidőt

Ajándékozzunk egymásnak életidőt

„A Szeged 3-as csoport 7. osztályos fiataljainak kérésére kihúztuk egymás nevét egy kalapból, hogy karácsonyra meglepjük egymást egy ajándékkal. Megegyeztünk a maximálisan költhető összegben és abban, is, hogy saját magunk által készült kedvesség kerül a csomagba. December 10-én, pénteken összegyűltünk, beszélgettünk a jövő évi elképzelésekről, terveinkről, a fiatalok sok konstruktív ötletet fogalmaztak meg a jövő évi szabadidő elfoglaltságokkal kapcsolatban. Szeretnének állatkertbe menni, az ópusztaszeri csillagösvény labirintusba, beszéltünk arról is, milyen társasjátékokkal szeretnék, ha bővülne az itthoni készlet.

Majd eljött a várva várt pillanat és mindenki izgatottan tekintett a másik kezében lapuló csomagra, vajon az ő ajándékát rejti-e. Minden kedves meglepetés gazdára talált, a fiatalok nagyon szép dolgokat választotta, készítettek egymásnak. Volt aki, vászonra festett képet kapott, volt aki egyedileg feldíszített csatos üveget, mely tele volt saját készítésű csokis keksszel. Boldog mosoly terült el az arcokon, sikerült egymásnak örömet szerezni.

Az ajándékozás végén közösen megettünk egy gránátalmát, mely egy örmény legenda szerint 365 magot tartalmaz. Megbeszéltük, hogy jelképezze ez azt, hogy a következő 365 napot is töltsük együtt egymásra figyelve, egységben, élményekkel és tudással gazdagodva.” Novák Gyöngyi, mentor