„Aludj máskor” vetélkedő Nagybajomban

„Aludj máskor” vetélkedő Nagybajomban

Idén második alkalommal került megrendezésre az „Aludj máskor” elnevezésű 24 órás vetélkedő Nagybajomban. A Csányi Alapítvány az önkormányzattal együttműködve részt vett a rendezvényen, a játékos vetélkedőbe az alapítványba járó gyerekek is bekapcsolódtak.

A verseny látványos felvonulással kezdődött, amihez a zenét a Kaposvári Fúvószenekar biztosította, tagjai között Kovács Kornéllal a Csányi Band trombitásával. Nagybajomi és kaposvári diákjaink zöme jelen volt a rendezvényen, hiszen a megye középiskolái között zajlott a versengés. Récsei János, önkéntesünk is a felvonult a gyerekekkel. Szombat délután a közösségi házban minden versenyző csapat megfordult, hiszen itt zajlott a verseny egyik fordulója. Angliával és Nagy Britanniával kapcsolatos angol nyelvű tesztet töltöttek ki a megye középiskolásai és a Csányi Alapítvány diákjai. Délután a gyerekeken kívül iskolaigazgatókat, ifjúsági szervezetek vezetőit fogadtuk a közösségi házban. A nagysikerű rendezvény alkalmat adott nyolcadikos diákjainknak, hogy betekintést nyerjenek a középiskolások életébe, megkönnyítve számukra az iskolaválasztást.