Gratulálunk

Gratulálunk

Kellemes élményekkel gazdagodva zártuk ezt a napot!

A Jászság angol vizsgái igazán kellemes légkörben, jó hangulatban zajlottak. A gyerekek nyugodt, oldott légkörben adhattak számot tudásukról. A vizsga okozta izgalom mellett a humor és a biztatás sem maradt el, ami nélkül egy vizsga inkább rémisztő, mintsem kellemes lehet. Hisszük, hogy a vizsgának van helye az Alapítvány életében, mert a legtöbb gyerek számára motiváló erő és egy olyan cél, amit jó eredménnyel szeretnének megvalósítani. Ezen kívül, ez a megmérettetés kiváló előkészítése az állami nyelvvizsgáknak is. A gyerekek saját reakciójukat is megtapasztalhatták az adott vizsgahelyzetben, ami mindenképpen tanulságos és építő jellegű kritikaként szolgálhat Számukra a jövőt illetően. A vizsgára készülés során illetve a vizsgahelyzetben látták, hogy jó eredményeik eléréséhez kitartó munkára van szükség, s így a siker sem marad el. Nagy öröm volt látni és hallani felkészült tanítványaink szép szóbeli feleleteit. A legtöbben a Tőlük elvárt teljesítményt nyújtották, sőt voltak, akik túlszárnyalták Önmagukat vagy akár szintjük fölött teljesítettek! Büszkék vagyunk Minden Diákunkra! Bízunk benne, hogy lelkesedésük a 2. félévben is töretlen lesz és az év végi vizsgán ennek bizonyságot is adnak!
Külön köszönet a helyi mentoroknak, akik kiváló szervezéssel, nyugodt légkört biztosítva segítették a vizsgát és a mi munkánkat! Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni a vizsgát felügyelő kolléganő kitartó munkáját! Köszönjük türelmét és a sok biztatást, amit a gyerekek kaptak Tőle. Kellemes élményekkel gazdagodva zártuk ezt a napot!

Némediné Béres Judit és Szabó András nyelvtanárok