Árnyékról árnyékra Szentendrén

Árnyékról árnyékra Szentendrén

„Június 23-án Szentendrén kirándultunk a Jászság 3-as csoporttal, melyet Kis Evelin Éva csoporttársam és én tervezetünk meg. Minden intézményből, látványosságból, amit megnéztünk egy-egy társunk készült fel, és mutatott be nekünk.

Másfél órás hűs buszos út után meg is érkeztünk Szentendrére az első „állomásunkhoz”, a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba. A délelőtt 10 órai nyitáskor meg is kezdtük látogatásunkat, ahol a magyar főváros közösségi közlekedésének kialakulásáról és fejlődéséről informálódhattunk, az első lóvasúti vonal 1866. augusztus 1-jén történt megnyitásától egészen a megépített- és tervezett metróvonalakig. Itt sok öreg villamos, HÉV, busz valamint trolibusz látható, amiket belülről is meglehet tekinteni. Összességében érdekes volt ezt a nagy technikai fejlődést követni.

A második megállóhely a Szentendrei Japán kert volt, ami Magyarországon is egyedülálló. Megálmodója, Dani Zoltán japánkert építő, a Japánkert Magyarország Egyesület elnöke szerint a kertészet 3D-s festészet, amivel nehéz vitatkozni, mérete ellenére. Megtalálható benne a négy évszak, melyeket növényekkel jellemez a kertész. A tó a nyári évszakot szimbolizálja, benne az aranyhalakkal. A nagy hőség miatt, jól esett a fák árnyéka alatt üldögélni, és gyönyörködni a szép növényekben.

Ezek után egy rövid Duna parti séta következet, ami a kánikula ellenére jó hangulatban telt, majd a belváros szűk utcáin sétálgattunk, közben sok érdekes boltot, bazárt láttunk, több helyre be is csábítottak bennünket, megmutatták hogyan készülnek a dísztárgyak. A sétánk közben frissítő állomásokon vízpermet alá állhattunk, ami nagyon jól esett mindenkinek, majd  folyamatos árnyék kereséssel folytattuk tovább! Elértük a főteret, ahol betértünk a Kézműves Levendula fagyizóba, itt sokféle, finomabbnál finomabb ízt kóstolhattunk meg.

 

A finom fagyi után a MikroCsodák Múzeumába mentünk, ami sokaknak nagy kedvence lett. A 15 alkotást csak mikroszkópon keresztül lehetett látni. Egy orosz művész, Mikola Szjárdrisztij kiállítása ez:”A világ legkisebb aranytárgyai” című gyűjtemény hazánkban csak itt található meg. Többeknek a világ legkisebb alkotása tetszett legjobban, ami egy hajszál keresztmetszetében van, de itt található a legkisebb könyv és sakktábla is. Az arany mellett többek között mákszemet, rizsszemet és különleges pókhálót is felhasznált. Még a légzését is direkt lelassította az alkotó, a folyamat közben, mert így még kevésbé remegett a keze. Felfoghatatlannak tarjuk, hogy lehet ilyen aprólékos műveket kézzel alkotni ilyen kicsi méretben.

Ezután Szentendre legnépszerűbb múzeuma a Kovács Margit kerámia múzeum következett. Rengeteg csodás mű található meg a 20. század legismertebb magyar kerámia művészétől. A mai múzeum eredetileg sóházként funkcionált, majd postaállomásként, később kereskedőházként működött. Szerintem nagyon gyönyörű és érzelemmel teli művek vannak itt, többeknek Az élet és a halál terem tetszett a legjobban.

A hűs múzeum után jött a forró valóság, mikor rövid felfedező sétát tettünk a belvárosban, mentorunk javaslatára, egy kisebb dombot is megmásztunk, de nem bántuk meg, mert eljutottunk az úgynevezett vártemplomhoz a város legrégebbi épületéhez, a Keresztelő Szent János-templomhoz, melynek alapjait 1241 és 1283 között tehették le. Jó páran betértünk ide, a több mint 10 fokkal hűvösebb épületben kicsit megpihentünk, elcsendesedhettünk. A templom körül hangulatos, macskaköves terecskén sétálhatunk körbe, a kőből épített falon túl ráláttunk Szentendre háztetőire, a girbe-gurba utcákra és a Dunára is.

A Duna-partot nem hagyhattuk ki, ilyen forró melegben, többen levették a cipőjüket és besétáltak a folyóba. Beszélgetés közben a gyönyörű természetet és a kacsákat is megcsodálhattuk.

Mindent összevetve egy szép napunk volt, rengeteg dolgot láttunk és éltünk át, bár a meleg néha kibírhatatlan volt, de mégis megérte eljönni, jó volt újra együtt kirándulni!” Oláh András Mihály és a fiúk, Jászság 3-as csoport

„Nekem a MikroCsodák Múzeum tetszett a legjobban, ahol elcsodálkoztam milyen apró műveket lehet létrehozni. Legjobban a mákszembe helyezett alkotás tetszett!” Kállai Gréta, Jászság 3-as csoport

„Nekem a legjobban a Közlekedési Múzeum tetszett, mert nagyon szeretem a régebbi, retro dolgokat! Nem egyszerű egy ilyen egynapos kirándulás szervezése sem, örülök, hogy egy kicsit kipróbálhattam!” Kis Evelin, Jászság 3-as csoport

„A kedvencem a városnézős rész volt, nagyon gyönyörű hely Szentendre, rengeteg művészeti dolgot láttunk és még kézműves fagylaltot is ehettünk, ami mindenkinek nagyon ízlett!” Pintér Nóra, Jászság 3-as csoport

A többi kép a Galériában látható!