Debreceni Áron a Szigeten

Debreceni Áron a Szigeten

A Játszd újra című pályázat egy ismert közösségi oldalon jelent meg. Bálint Peti barátommal (akivel a közelmúltban alakítottuk meg Peron néven zenekarunk) elhatároztuk, hogy mindenképpen benevezünk. A tét nagy: ha nyerünk a Szigeten fogunk tízezrek előtt játszani egyet! Kiválasztottuk az egyik nagy kedvencünket, a Don Quijote ébredése című nótát, és belecsaptunk a húrokba. A felvétel elkészülte után feltöltöttük az internetre a kiírás szerint. Az utolsó lépés már nem rajtunk múlt, hanem azokon a barátokon, ismerősökön és ismeretlen segítőkön, akiknek köszönhetően 2000 szavazattal megnyertük a „Quimby projektet”.

Mindez olyan gyorsan történt! Egyik percben még ott vesszük fel a nappaliban kis kamerával a dalt, a másik pillanatban pedig ott álltunk a Sziget Fesztivál magyar nagyszínpadán  a több ezres tömeg előtt, és Beck Zoli (a 30Y frontembere) közreműködik a Csönded vagyok című megzenésített versben. Életre szóló élmény: a sok nevetés, a fény, a ZENE!

Köszönettel tartozom azoknak, akik engem ebben segítettek. Köszönöm, hogy az Alapítvány mindent megtesz, hogy a muzsikában egyre jobb lehessek, köszönöm a társaimnak a naponta jövő szavazatokat! Rengeteget segítettetek nekem! Remélem, hogy legközelebb egy hason projekten a másik kedves zenei csapatommal, a Csányi Banddel is lesz lehetőségünk, hogy ilyen élményben legyen részünk. Ezért azóta is folyamatosan figyelem a lehetőségeket (kedvet kaptam).

Debreceni Áron K2