Stadtrally Augsburgban

Stadtrally Augsburgban

Csoportokba rendeződtünk és egy úgynevezett „Stadtrally” versenyen vettünk részt, melyen az összes magyar csapat dobogós helyezést ért el.

Immáron az ötödik napunkat töltjük itt és eljött az utolsó tanítási nap. Ezen a napon nemzetközi csoportokba rendeződtünk és egy úgynevezett „Stadtrally” versenyen vettünk részt, melyen az összes magyar csapat dobogós helyezést ért el. A feladatok először nehéznek bizonyultak, de eszünkbe jutott, hogy a helyi információs irodában dolgozik egy magyar hölgy, Keller Andrea, aki készségesen segített megválaszolni a kérdéseket. A feladatunkhoz tartozott még, hogy különböző helyszíneken fényképeket készítsünk, melyen a csoport is rajta van. Az egyik kép igen nehéznek bizonyult, hiszen a város felett kellett képet csinálni. Ebben Andi hatalmas segítséget nyújtott, mivel felvitt minket az információs ház egyik magasabban fekvő emeletére, ahonnan tökéletesen elvégezhettük ezt a feladatot. Vicces helyeken is kellett képeket csinálni, mint pl. halasbolt, ahol az ottani járókelők nem éppen értették, miért éppen ott szeretnénk fényképezkedni. Összességében az egész nap jól sikerült, mindenki jól érezte magát és a jutalmak magyar kézbe kerültek. A nap hátralevő részében a városban töltöttük a szabad időt, majd hazamentünk a családokhoz vacsorázni.
Major Márk