Az érték volt a mérték a kaposvári hétvégén
„Október első hétvégéjén indult idei projektünk, amelyben a szűkebb és tágabb környezetünkben élő, például szolgál(hat)ó, értékek után kutakodunk. Az „érték a mérték” a hívómondatunk, vagy inkább szlogenünk. Ennek jegyében igyekeztünk most is tartalommal megtölteni foglalkozásainkat. Kaposvár 2-es csoportunk a hétvége első napját a Kassai Völgyben kezdte. Kassai Lajos világhírű lovasíjász, aki saját kis világot hozott létre rengeteg munkával és alázattal. Ő a modern kori lovasíjászat megteremtője a róla elnevezett völgy pedig jelenleg a világ legjobban felszerelt lovasíjász központja. A belső – somogyi dombok között megbúvó völgyben több mint harminc évvel ezelőtt álmodta meg ezt a különös világot, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy az ember harmóniát teremt maga körül a természet értékeivel. A „világépítéséről” több könyve is megjelent, ezekben beszél azokról a rítusokról, tudásról, történetiségről, amely számára fontos. „Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember….A tudás az egyetlen kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. A lovasíjászat, ami egykor táltoslovon repített térben és időben, ma már egyre inkább rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, művészetet, és vallást. Megpróbáltam a józan észre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig ,azt vettem észre, hogy hitemmé vált.” – írja könyve fülszövegén a szerző.
S hogy mi mit érzékeltünk ebből? Egy gyönyörű belső – zselici völgyben meghúzódó „birtokot”, rajta archaikus épületeket, a több száz liba ideális lakóhelyét, a tavakat; a lankás domboldalon legelő bivalyokat, szürkemarhákat, a látogatók között békésen mászkáló hatalmas kuvaszokat. Ott jártunkkor nyílt nap volt a Völgyben, így láthattuk az ott lovasíjászatot tanulók vizsgáját és felvételijét. A felvételin a lovasíjászat és a Kassai Völgy szabályairól faggatták a felvételizőket. Ezen kívül – hiszen az elme pellengérezése is fontos – erős csatakiáltás volt a követelmény, sőt énekelni és verset mondani is kellett. A dalok mind magyar népdalok lehettek, a versek pedig magyar szerző a hazáról szóló gondolatai. Megtekinthettük mi látogatók a fedett lovardát, ahol a lovasíjászok eddzenek, a gyönyörű környezetben elterülő birtokot és az említett vizsgát. Ez több elemből állt, formagyakorlatokból, lovas számokból – számot kellett adni a vizsgázóknak arról, hogyan képesek harmonikusan együttműködni a lóval, (és szőrén megülni!). Ezután következhetett a lóhátról íjjal lövés. Valamennyiünk fejében megfordult a kérdés, hogy mit is jelenthetnek a színek, amiket az ott tevékenykedők viseltek. Hosszas gondolkodás után végül utánanéztünk és igen nagy meglepetés ért minket, hiszen mint kiderült a kezdők voltak azzal a színnel ellátott tanulók, akiket haladóknak hittünk (ez volt a kék szín, azon belül is különböző színű övek). Az igazi döbbenet volt, mikor a két kisfiú – akiket koruk alapján biztosan kezdőknek mondtunk volna – kiderült, hogy a haladó színt viselik. A látottak hiteles történelmi hátteréhez Varga Máté fűzte hozzá gondolatait és meglátásait, beszélt nekünk a középkori lovasíjászatról, az ősi magyarokról is. Annyi mindent szeretnénk még megismerni ezzel kapcsolatosan, nagyon szeretnénk személyesen is találkozni Kassai mesterrel (nem csak „messziről” megpillantani), ezért elhatároztuk, hogy ide visszatérünk még. Addig is jószívvel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a lovasíjász munkásságát könyvein keresztül, és a néhány évvel ezelőtt készült Lovasíjász című filmmel.” Gregor Dóra, Kaposvár 2-es csoport
A nyolcadikosok az önismereti foglalkozásukon (amely egy rendezvénysorozat utolsó előtti alkalma volt) saját maguk értékeivel foglalkoztak. Körbejárták, mitől értékes emberek ők, mi érték számukra és bennük. Önbizalom erősítő foglalkozás elérte célját, a csapat tagjai – sokat dolgozva önmagukon -hasznos tudással a „zsebükben” hagyta el a termet. Ladányi Sára így foglalta össze az ott történteket:
„Illés Bea több alkalommal is izgalmas feladatokat hozott nekünk. Így volt ez most is. A bevezető után (ki hogyan érzi magát, milyen volt a nyár, stb) egy lapot kaptunk, rajta egy figura. Ennek az alaknak a feje, válla, hasa, mellett vonal. Lábai lépést mutattak. Meg kellett fogalmaznunk, mi van a fejünkben, a szívünkben, mitől rándul össze a gyomrunk, mi terheli a vállainkat, mi van a zsebünkben, és a lépésnél mibe botlunk bele. Én például mindig a döntéseimbe. Hogy azokat jól választottam-e? Vagy megint elhibáztam-e? Gondolkodnom kellett arról, mi nyomja a vállam, mi is van a fejemben jelenleg? Hát zene és sok felesleges dolog, írtam le én. De nem csak kérdéseket kaptunk, hanem jó útravalót is (ami képzeletben tudunk majd zsebbe dugni, hogy mindig velünk lehessen), az öt irányt: 1. előre, hogy tudjuk merre tartunk 2. hátra, hogy tudjuk honnan jöttünk 3. lefelé, hogy ne tapossunk el senkit 4. oldalra, hogy lássuk ki van mellettünk 5. felfelé, hogy lássuk ki vigyáz ránk. Jól esett egy kis bíztató útravaló így, a pályaválasztás kapujában.”
A csapatépítő után egy kis lazulásként nagyon jó hangulat táblajátékon vettünk részt, új játékot tanultunk. Mindenki figyelmébe tudom ajánlani, mert megtanít több lépéssel előrébb gondolkodni.
Vasárnap este a csoport 11.-es évfolyama egy pódium estre készült. A szülők közül is többen csatlakoztak a csapathoz.
A fiatalok ugyan úgy érzik, hogy a hallottakról, a zsigerig ható gondolatokról még feltétlenül beszélgetnünk kell, Sárközi Péter szerint „nehezen sikerült ráhangolódnom az estre; nagyon fontos mondatok hangzottak el, de ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön még idő kell nekem. Azt el tudom képzelni, hogy életem későbbi szakaszában visszatérhet Pilinszky, akit akkor talán jobban meg tudok majd ismerni, közelebb hozzám kerülni„.
Egy szülői véleményt is közzé teszünk: Egy különös előadáson vettünk részt, a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában. Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs másfél órás Szívárnyék című előadása Pilinszky Jánosról szól.
Mesélnek életéről, kötődéseiről, élményeiről, meghatározó kapcsolatairól, és mindezek költészetéhez való viszonyáról, költészetének szerelmi, háborús, istenkeresős voltáról, és mindezt gitárral, énekelve, szavalva, hol hangosan, hol halkan, hol csendben. Végigvezetnek életén, közben általuk kiválasztott, valamiért számukra fontos, kedves versek hangzanak el, szemezgetve az életműből, mégis összekötve témák szerint, életeseményekkel, és személyes élményekkel. Pilinszky nekem még nem volt tananyag, csak a kezembe került, és időről időre belefutok. Nem mindig könnyű, ám nagyon igaz, megfogható és örökérvényű számomra. Ez az est remekül összefoglalta, adott egy átfogó, izgalmas, hol vidám, hol fájdalmas képet. A zárásban Törőcsik Mari az Apokrifet szavalja már igen betegen, a hangfelvétel nyers, ez így, a félhomályban nagyon ütős, erős, igazán befelé fordította a közönséget. Az est során kapcsolódik a zene és a költészet, kicsit össze is mosódik, de nem ad megfejtést Pilinszkyhez, „csak” egyfajta lehetőséget arra, hogy belemerüljünk, elgondolkozzunk, megfogjanak szavak, verssorok, elvigyük magunkkal és kedvünk legyen újra Pilinszkyt olvasni, értelmezgetni.”
Árok-Vörös Ildikó
Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy „értékes” hétvégét tölthettünk együtt, sokan, sokféle módon, sokfélét megismerve. Várjuk a folytatást.
V.Sárközi Angéla, mentor