Az értékek nyomában

Az értékek nyomában

Idén részt vettem a 2020/2021-es tanévben megrendezett Kincses Tolna Megye országos vetélkedőn, ami egy olyan verseny volt, ahol az a lényeg, hogy ki tud minél többet a Tolna megyei értékekről. Mivel ebben a megyében tanulok, kíváncsi is voltam és kész egy kis kutatómunkára, hogy jobban megismerjem a jelenlegi életteremet. Idén a koronavírus járvány miatt nem személyesen volt a verseny a csapatok között, hanem online formában, online küldött feladatlapokkal. A felkészülést még az iskolában elkezdtük, de hamar át kellett térni az online világba a távoktatás bevezetése miatt. A sok nehézség ellenére sikerült helyt állnunk, köszönhetően a gyakori levelezésnek, és a havi-kéthavi találkozásnak, természetesen maszkban és minden védekezés betartásával, a szabad levegőn. Összetett feladatok voltak, volt sima feleletválasztós, de volt receptkészítős feladat, és volt még egy, hogy egy helyi (dombóvári) értéket fel kellett terjeszteni megyei értéknek. Mi a dombóvári szikvizet választottuk, ami idén még nem került be a megyei értéktárba, mint megyei érték. Ezen kívül egy másik verseny keretében a Hungarikum bizottságnak is felterjesztettük. Tolna Megyei Szakképzési Centrum szakemberei személyesen gratuláltak nekünk, az igazgató úrral együtt, és elmondták, hogy második helyezést értünk el, ami nagyon dicséretes eredmény, főleg, hogy nagyobb iskolák ellen versenyeztünk. Örülök az eredménynek és várom a következő versenyt!” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport