Az internet biztonságos használatáról

Az internet biztonságos használatáról

” A mai napon (január 31-én) a Szeged 3-as csoport legfiatalabb tagjainak tartottam egy előadást a biztonságos internethasználatról. Az egy órás foglalkozás keretein belül bemutattam az internet rövid történelmét, beszéltem a netikettről, azaz hogy mit illik vagy nem illik tenni a világhálón, illetve a megfelelő felhasználónevek és jelszavak fontossága is szóba került. Megbeszéltük, hogy mit tehetünk, ha idegenek jelölnek be bennünket, vagy esetleg online zaklatás ér, visszaélnek a képeinkkel, adatainkkal. Továbbá beszéltünk a zenék, filmek, játékok letöltésének legalitásáról is.
A fiatalok számára a legizgalmasabb témák természetesen a világháló különböző közösségi oldalaival kapcsolatos kérdések voltak, mint például a Facebook vagy Twitter megfelelő használata, illetve veszélyei, ugyanis ezeket használják a leginkább.
Rengeteg kérdés érkezett mindegyik témakörben, nagyon nagy volt az érdeklődés a tanulók részéről. A gyerekeknek láthatóan tetszett a foglalkozás, sok tanulságot vonhattak le belőle, amelyek alapján a jövőben tudatosabban fognak az világhálón böngészni.” Kovács Dániel, Szegedi Tudományegyetem, harmadéves gazdaságinformatikus hallgató, Szeged 1-es csoport