Esély és boldogság is kell a tehetség kibontakozásához

Esély és boldogság is kell a tehetség kibontakozásához

Háromszoros a túljelentkezés a Csányi Alapítvány kínálta lehetőségre.

Idén a Csányi Alapítvány által támogatott gyermekek száma 180-ról 225 főre bővül, a 2013-ra meghirdetett 45 új helyre 123 pályázat érkezett. A háromszoros túljelentkezés jelzi, nagy a bizalom az Alapítvány munkája iránt, és a tízéves kortól a diploma megszerzéséig tartó időszakra kínált garantált minőségi képzés és támogatás a mai világban kivételes ajánlat. Programjával az Alapítvány lehetőséget biztosít a nehéz anyagi körülmények között élő fiatalok számára tehetségük kibontakoztatására, a továbbtanulásra, új perspektívák, életutak keresésére és sikeres megélésére. Az Alapítvány terveiről Dr. Csányi Sándor beszélt március 20-án, a pécsi Közösségi Ház megnyitóján.

„A tehetség az ígéret, a potencia, az illetőben benne lévő lehetőség, és aki képes élni kivételes adottságaival … az a talentum. Az, hogy a veleszületett adottságok nagy lehetőségbirodalmából mi valósul meg, már döntően a külső tényezőktől függ….A mi kutatásaink eredményei azt mutatják, hogy tíz kivételesen tehetséges gyerek közül egy lesz kiemelkedő talentum”  Dr. Czeizel Endre

A Csányi Alapítványnak ez a küldetése: segíteni a tehetséges gyerekeket, hogy élhessenek adottságaikkal, tartós segítségnyújtással, odafigyeléssel, a családjaik és a közösségük támogatásával segíteni őket abban, hogy eljuthassanak a diplomáig. 14 év támogatás, cserébe a szorgalomért, kitartásért.

A Csányi Alapítvány 2005-ben indult 20 gyermek támogatásával. A megalapítása óta az Alapítvány közel tízszeresére, 180 főre emelte a támogatott gyerekek számát. A gyarapodás idei állomásaként az Alapítvány három közösségi házában – Pécsett, Szegeden és Nagybajomban – 15-15 fővel egészül ki a támogatott gyerekek köre. A létszámnövekedés következtében a korábbi pécsi ház már szűkösnek bizonyult, így az Alapítvány a költözés mellett döntött: az eddigi kettő mellé idén érkező újabb csoporttal, illetve a jövőben tervezett ismételt létszámnöveléssel a pécsi támogatottak köre két éven belül 57 főre emelkedik.

A tervek azonban még ennél is nagyratörőbbek, hiszen eszerint 2015-re már a 300 főt is eléri a támogatott gyerekek száma országosan, amihez nagyban hozzájárul majd a jövőre Mohácson induló Közösségi Ház két új csoportjának (2×15 fő) indítása is.

Az Alapítványba kizárólag pályázati úton lehet bekerülni Kaposvárott, Szegeden, Jászberényben, Nagybajomban és Pécsett, ahol jelenleg is működnek a program központjait jelentő közösségi házak. A szakemberek által végzett előszűrést követően a végső döntést a Kuratórium hozza meg. A gyerekek 4. osztályos kortól válhatnak résztvevőkké, és a diploma megszerzéséig kapnak szakmai és anyagi segítséget.

Az évek során az Alapítvány számtalan fiatal sorsát igyekezett a sikerek, a lehetőségek és a gyarapodás irányába terelni. Tavaly a 11 éves kora óta az Alapítványnál tanuló Bozsóki Balázs felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karára, ezáltal bizonyítva rátermettségét és kitartását. „Sok mindent köszönhetek az Alapítványnak. Számomra ez egy nagy lehetőség, amely végigkísér a tanulmányaim során, minden támogatást megad a tanuláshoz, a különféle táborokon keresztül pedig megismerhetem a világot, és persze általa egy olyan közösségbe kerülhettem, amelyben számíthatunk egymásra most és a jövőben is” – mondta el. Balázs az Alapítvány nagybajomi, majd kaposvári Közösségi Házának volt tagja, az pedig, hogy idáig jutott, köszönhető a Csányi Alapítvány Európa-szerte egyedülálló Életút Programjának.

„A Csányi Alapítvány Életút Programjának fontos alapelve, hogy valódi társadalmi hatás alkalmi támogatással nem érhető el, csak hosszabb távú, átgondolt, a gyerekeket és a családjaikat egyaránt érintő segítségnyújtással. Mi, mentorok éveken keresztül (akár 10-14 éven át) a gyerekek mellett állunk, és támogatjuk őket egyéni fejlődésükben. Nagy örömmel fogadtuk az új Közösségi Házat, hiszen így itt Pécsett még több gyereknek tudunk segíteni, hogy tehetségük kibontakozzon és álmaikat megvalósítsák”– mondta el Nagy Edina, a pécsi Közösségi Ház egyik mentora.

Az eltelt évek bizonyították, hogy a Program működőképes, valódi esélyt jelent, sikeresen vezeti az egyetemig támogatottjait, de talán ami a legfontosabb, hogy az Alapítvány tagjai a kemény munka ellenére is boldog gyerekek, akik erős, összetartó közösséget alkotnak, felelősséget éreznek egymás és az Alapítvány iránt. Különlegességnek számít, hogy a szülők körében is formálódik ez a közösség, amelyet az Alapítvány többek között a Szülők Akadémiája című előadássorozatával segít elő, amely során a szülők az életkorral összefüggő aktuális problémákról hallgathatnak előadásokat.

Dr. Csányi Sándor alapító vallja, hogy az anyagi jólét, és az ezzel járó ismertség kötelezi az embert, hogy fokozott felelősséggel forduljon a társadalmi problémák felé. Mindig is fontosnak tartotta, hogy az igazi értékek – tehetséges gyermekek, értékes emberek és értékes alkotások – esélyt kapjanak.

Az alapítvány munkája iránti nagyfokú érdeklődést és elkötelezettséget igazolja, hogy az elmúlt években egyre több magánszemély és nagyvállalat is csatlakozott támogatóként, így gyarapítva a rászoruló gyerekek fejlesztésére fordítható forrásokat. A szervezet immár 6 éve gyűjti a tehetségek támogatását fontosnak tartó magyar adózók 1%-os felajánlását.