Az első Adventi családi napunk

Az első Adventi családi napunk

A legkisebbek Adventi családi napja Szegeden

December 7-én reggel még hó borította a szegedi közösségi ház udvarát és jeges szél fogadott mindenkit, aki erre járt. Délután 3 óra tájékára azonban az idő jóra fordult, szép napsütéses délután várta a legkisebb szegedi csoport Adventi családi napjára érkező szülőket, nagyszülőket, kisebb és nagyobb testvéreket.

Szép számban gyűltünk össze ezen a délutánon, és a családiasabb hangulathoz a szülők által készített finomabbnál finomabb sütemények is nagyban hozzájárultak.  Amíg a vendégeket vártuk, volt, akivel matematika házit csináltunk, a legifjabbak a táblákra rajzoltak, voltak, akik az udvaron játszottak és voltak, akik kihasználták a lehetőséget egy kis játékra az informatika teremben.

Miután mindenki megérkezett, a családi napot a csoport rövid Adventi műsora nyitotta, amit a drámatanárral tanult meg és gyakorolt a csoport. A kis előadás után egy rövid vetítés keretén belül néztük meg, hogy mit csinált az SZ3-as csoport első csányis napjától ez év végéig. Ezt követően egy gyors megbeszélést tartottunk, hogy milyen programok várnak még a gyerekekre 2014-ben, majd mindenki megkapta az Alapítvány Karácsonyi csomagját. Mindenki nagyon örült a tartalmának, és annak minden darabja a legjobb helyre került. A csoport mentora sem ment haza ajándék nélkül. A kötetetlen beszélgetés után elosztottuk a sütiket, így mindenki vihetett haza magával minden finomságból. Receptek is gazdát cseréltek a délután folyamán. Az est közeledtével, a szülők rendbe rakták a közösségi ház földszintjét, elmosogattak, elpakoltak, hiszen ők is a magukénak érzik egy kicsit az Alapítványt, ahová már annyi élmény köti a gyermekeiket.

A szegedi 3-as csoport első Adventi családi napja nagyon jóra sikerült, reméljük a jövőben is ehhez hasonlóakat tudhatunk magunk mögött.

A szegedi 3-as csoport szülei szeretnénk megköszönni a Csányi Alapítványnak az ajándékcsomagokat és áldott ünnepeket kívánunk!

Szegedi 3-as csoport