Békében, háborúban

Békében, háborúban

Most éppen az utóbbi zajlik a szomszédunkban, mely a 7. osztályosok körében erős érzelmeket váltott ki. A bennük felmerült kérdésekre szerettek volna érzelmektől mentes, szakszerű választ kapni. Mindezek az események iskolatársaik között is napi szinten beszédtémaként voltak jelen, miként az alapítványi foglalkozásokon is. Mivel a szegedi közösségi ház egyetemistái között történelem tanár szakos hallagató is van, Sebők Marcell, ezért kisebb társaival hozzá fordultunk, hogy szakemberként adjon választ az országok közötti konfliktusok mélyebb összefüggéseire. A 7. osztályosok alaposan felkészültek. Érzelmektől sem mentes kérdéseket és gondolatokat fogalmaztak meg, melyeket Marcival tágabb történelmi kontextusba helyezve beszéltek át, dolgoztak fel. Könnyebb lélekkel hagytuk el a termet, mint ahogy leültünk. Mindez jó tanulságul szolgált arra, hogy bármilyen nehéz, akár szélsőséges érzelmeket kiváltó kérdésről is legyen szó, az alapítványon belül mód van a szakszerű és megnyugtató válaszok megfogalmazására. Megegyeztünk abban is, hogy a jövőben, tartunk még ilyen beszélgetéseket, amennyiben a fiataloknak igénye van rá.

Novák Gyöngyi, Sz3-as csoport mentor