Beválogatás Mohácson percről percre

Beválogatás Mohácson percről percre

Mohácson a mai nappal kezdetét vette a beválogatás.

2016. április 09. a mohácsi Beválogatás első napja.

8:30 A mohácsi Ifjúsági Centrum várja a ma érkező jelölteket. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, és sok sikert kívánunk a gyerekeknek. A mai nap eseményeiről folyamatosan tudósítunk.

8:45-9:00 A Mohácsi Közösségi Ház mentora, Kovácsné Bodor Erika és dr. Radoszáv Miklós, az Alapítvány operatív igazgatója köszönti a megjelent szülőket és gyerekeket. A köszöntő és a kollégák bemutatása után a jelöltek tesztírásra mentek, ezalatt a Gyermekparlament képviselője, Járay Bianka, illetve az operatív igazgató mutatja be az Alapítvány mindennapjait és működését.

10:15 A tízórai elfogyasztását követően a gyerekek elkezdték írni a szövegértés tesztet, ez idő alatt a szülőknek drámafoglalkozást tartanak a kaposvári kollégák.

11:00 Mohácson sem úszták meg a szülők, hogy csoportokba rendeződjenek és megmérettessék logikai képességeiket. Vajon felülmúlják gyerekeik tudását? Hamarosan kiderül, hogy a Lovak, Mókus Őrs, Bagoly, Csányis Csajok, vagy Lepkék csapata boldogul jobban ezzel a lebilincselő kihívással!

11:15 Most kezdődött a gyerekek drámafoglalkozása. Örömmel jelentjük, hogy minden szülő sikeresen teljesítette a logikai feladatsort.

13:00 A bőséges ebéd után elkezdődtek az interjúk és a portfolió bemutatások.

16.00 A beválogatás első napja lezárult, a holnapi nap folyamán újabb jelentkezőkkel folytatjuk a beválogatást.

 

2016. április 10. A beválogatás második napja

8:15 A tegnapi naphoz hasonlóan megérkeztek az Alapítványba bekerülni vágyó fiatalok. A gyerekek fogadása történik éppen. Mi is izgatottak vagyunk és nagy szeretettel fogadjuk őket.

8:45 A mohácsi beválogatás második napja ragyogó napsütésben kezdődött. A tehetségígéretek és a szülők köszöntése után dr Radoszáv Miklós, operatív igazgató bemutatója kezdődött el az Alapítvány mindennapi életéről. A Gyermekparlamentünk elnöke, Szabó Gábor saját élményeiről mesélt, s mondta el mit jelent a „csányis” életforma.

9:15 A szövegértés teszt megírásával folytatódik a megmérettetés. A szülők ez idő alatt drámafoglalkozáson vesznek részt Ágoston Attila vezetésével. A játék végén abból is kapnak ízelítőt a szülők, hogy milyen jellegű feladatokat oldanak meg a gyerekek a matematika-logika tesztekben.

10:15 A gyerekek remélhetőleg sikeresen túlvannak az írásbeli tesztek megírásán. Kis tízórai után a drámaóra következett. A szünetben a szülők jókedvűen meséltek arról, milyen élményeket szereztek a drámaórán, ahol a „Skacok”, „Némák and Rafináltak”, „Mókus-Őrs 2”, „Birodalmi lépegetők” csapata vett részt az emelkedett hangulatú csoportmunkában.

12:00 Az utolsó délelőtti program, azaz a gyerekdráma volt, ahol reményeink szerint mindenki fergetegesen érezte magát majd ezt követően a délelőtt az ebéddel zárul. A tehetségválogatás résztvevői ebéd után a személyes interjúkon vesznek részt. Ez az idő kiváló alkalom arra, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek egymással a jelenlévők. A várakozás idejét Mohács 2-es csoport gyermekei próbálják érdekesebbé tenni: társasjátékokkal, élménybeszámolóikkal.

13:00 Megkezdődtek az interjúk a mohácsi beválogatáson. A gyerekek felkészülten érkeztek, tetszetős portfoliókkal.

15:30 Ezennel lezárult a Csányi Alapítvány 2016. évi beválogatása. Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek minket jelenlétükkel.