Beválogatásra készülünk

Beválogatásra készülünk

Február 24-én eljött az ideje, hogy a pécsi Közösségi Házunkban is megrendezzük nyílt napunkat.

Többek között meghívtuk Pécs általános iskoláiba járó negyedik osztályos tanulókat, szüleiket és tanáraikat, hogy betekintést nyerhessenek Alapítványunk életébe és működésébe. Rövid tájékoztatást követően alkalmuk nyílt a tanórákba bekapcsolódni, és egy kis izelítőt kaphattak a matematika, szövegértés és nyelvi órák izgalmas világából.  Nagy örömünkre szolgált, hogy a tanítók is érdeklődtek és elkísérték tanítványaikat. A szülők a családlátogatás és beválogatás menetrendjéről érdeklődtek elsősorban. A gyerekek lelkesen beszélgettek a nyelvi órákon, valamint játékos tesztek megoldásában volt részük a  szövegértés órán.

Szeretettel várjuk nyílt hetünkön a további érdeklődőket.

Nyílt hetünk befejező napja volt a mai (2016. február 27.). Lehetőséget biztosítottunk bekukkantani a dráma, az informatika és a nyelvi órák folyamatába. Nagy érdeklődés övezte a dráma foglalkozást, mely hangulatában, tartalmában magával ragadta a hallgatóságot. A játékos feladatok részesei is lehettek a kíváncsi diákok. A számítástechnika már nevében is csábító. Így volt most is, hiszen érdekes feladatlapok várták a gyerekeket.

Nagy Edina, Bálint-Orsós Andi, Borsy Luca, mentorok