Budapesti kirándulás

Budapesti kirándulás

„Augusztus 27-én fellátogattunk a Nagybajom 3-as csoporttal Budapestre a nyár záróakkordjaként. Reggel indultunk Nagybajomból és 10 órakor már az első megállónknál, a Terror Házánál találtuk magunkat. 2 óra alatt sikerült végignéznünk  a kiállítás anyagát. Sok újat tudtunk meg a szovjet és német megszállás alatt levő Magyarországról.  A kiállítás után egy ebéd következett, majd városnéző túrába kezdtünk. Ebben nagy segítségükre volt Balogh Ádám, az Alapítvány önkéntese. Elkalauzolt az Andrássy úton le a Deák térig. Majd az ELTE és a Corvinus Egyetem felé vettük az irányt. A Bazilikánál ért véget a kirándulásunk egy finom, rózsasziromra hasonlító fagylalt kíséretében. Ádámnak megköszöntük az iránymutatást, elbúcsúztunk, hogy útnak induljunk a Somogyi-dombság felé.” Bánfi Dávid, Nagybajom 3-as csoport