Családi kirándulás

Családi kirándulás

„Október első szombat reggelén (október 6.) a Jászság három csoportjával kereken 100 fővel indultunk neki a Mátrába egy vidám, évindító családi kirándulásra. Elsőként a Siroki várat néztük meg, amelyet a környezete még szebbé varázsolt. Egy kicsit elfáradtunk, mire felértünk, de megérte, ugyanis gyönyörű kilátásunk volt mind a várra, mind a tájra. Korhű ruhákat próbálhattunk fel, illetve filmekkel betekintést nyerhettünk a vár hajdani életébe. Ezt követően egy recski vendéglőben ebédeltünk, ahol finomságokkal vártak minket, majd látogatást tettünk a közelben lévő Recski Nemzeti Emlékparkba, melynek témája az 1950-1953-ig működő kényszermunkatábor volt. Rengeteg érdekes, megdöbbentő dolgot tudtunk meg az ottani létről. Ezúttal is köszönjük a Csányi Alapítványnak és mentorainknak, hogy egy ilyen felejthetetlen hétvégét szerveztek nekünk.” Versényi Virág és családja, Jász 1.

„Gyönyörű időben kirándulhattunk a Siroki várban. Szép volt a kilátás, a kiállítás, és a várban lévő barlang is nagy élményt nyújtott. Ebéd után Recsken folytattuk a napot, ahol megrázó történeteket hallhattunk. Köszönjük ezt a tartalmas napot!” Zsombók Lídia és családja, Jász 1.

„Kellemes őszi időben, jó csapatban töltöttük a mai napot. A kirándulás, a várlátogatás még a kisebb gyerekeket is lekötötte. Köszönjük, hogy mind együtt lehettünk!” Gulyás Patrik és családja, Jász 2.

„ Jól éreztük magunkat és jó volt ismét a csoport társainkkal és fiatalabb Csányis társainkkal találkozni. Együtt emlékeztünk vissza régi táborainkra, kirándulásainkra.  Köszönjük ezt a szép napot az Alapítványnak!” Szöllősi Attila, Kovács Viktória, Kiss Kinga, Jász 2.

„Ez egy remek nap volt, ahol az édesanyámmal, kistestvéremmel és a nagymamámmal együtt kirándulhattam. A siroki vár tetszett a legjobban, gyönyörű volt a táj. Izgalmas alagutakat fedezhettünk fel együtt. A Liget vendéglőben nagyon finom volt a gulyásleves és a palacsinta is. Jól éreztük magunkat és a csoporttal jól telt a nap. Köszönjük!” Kiss Noémi, Jász 3.

„Köszönjük szépen ezt a kirándulási lehetőséget szép élményekkel gazdagodhattunk. Jól éreztük magunkat. Az időjárás is fantasztikus volt ugyan úgy, mint a társaság!” Horváth és Kaszab család, Jász 3.