Családi nap a Roomliban

Családi nap a Roomliban

„A szeptember igazán szép őszi napokkal kényeztet bennünket, ezért az iskolakezdés utáni első hétvégén több közös programon is együtt lehettünk. Pénteken a négy csoport bevonásával közös fotózáson vettünk részt, majd átsétáltunk a főtérre, ahol egy három napos fesztivál vette éppen kezdetét. A Roomli fesztivál egy kreatív üzlet megnyitása apropóján szerveződött, remek kézműves programokkal és hazai, jászsági előadókkal, zenekarokkal. Többek között fellépett aznap este a Voopret zenekar, melynek két tagja (Kalla Andrea és Móczó Martin) – amellett, hogy jász fiatal – a Csányi Alapítvány tagja. Nagyon vártuk már az előadásukat és jó érzés volt látni őket a színpadon. A közel egy órás fellépésük nagyon színvonalas volt, kellemes zenéjük betöltötte Jászberény főterét. Szombaton reggel a Jászság 4-es csoport Családi Napja kezdődött a Közösségi Házban, melynek udvarán helyszínt kapott a Roomli fesztivál több műsora is, így ebédünket a szabad levegőn tölthettük. A nap első részében szülői értekezletet tartottam, majd amíg a szülőkkel átbeszéltük a tanulmányi szerződésben foglaltakat, addig a gyerekeknek Kispál Kitti kis-mentor (II. éves mentőtiszt hallgató) tartott előadást. A délelőtt további részében kötetlen beszélgetés zajlott, ahol elfogyasztottuk a szülők által készített házi süteményeket is.” Hábenciusné Balla Andrea mentor

 

„A Közösségi Házban rendhagyó szülői értekezletet tartott a csoportunk. A hivatalos adminisztrációs feladatok elvégzése után mentorunk, Hábenciusné Balla Andrea, ismertette a 2021/2022-es tanév programjait. Az első és legfontosabb momentum az Életút Nap volt, amire októberben filmforgatással, fotózással, riportokkal és interjúkkal is készülnek. A gyerekeknek októbertől indulnak a fejlesztések, nyelvi órák. Ebben a tanévben szerzik meg az első ECDL vizsgájukat is. A csoport a projektnapok keretében, a saját és tágabb környezetük védelmében fognak jeleskedni, összefogni. Ezt egy pályázat is segíti. Rajzzal, újrahasznosítható hulladékból készített eszközökkel, tárgyakkal vagy berendezésekkel bemutató is lesz. A környezettudatosságra nevelés keretében Autómentes Napot is tartanak a rendőrség segítségével, a résztvevők kerékpárra pattanva kerekezhetnek a kijelölt úton, jó tanácsokkal és ajándékkal kedveskednek a résztvevőknek. Csoportunk gazdagító programok keretében egy kiránduláson vesz részt, (ez kapcsolódik a környezettudatosságra neveléshez). Ez a program Poroszlón, az Ökocentrumban lesz. A nap hátralévő részében az ügyes-bajos problémáinkat, dolgainkat beszéltük meg. A jó hangulatban telt délutánt a szinte nyári meleg is megédesítette. Köszönjük szépen mentorunknak ezt a szép napot!” Simon Zoltánné szülő

„Amíg a szülők kitöltötték a tanulmányi szerződéseket, addig nekünk Kispál Kitti, a Jászság 3-as csoport tagja tartott előadását. Beszélt az alkoholról, a drogról és a nemi úton terjedő betegségekről. Minden egyes témához volt pár kérdésünk, amire Kitti készségesen, számunkra érthető módon válaszolt. Sok új dolgot tanulhattunk és nagyon érdekes volt az előadás. Be kell valljuk, hogy sokkal jobb volt, mint az iskolai prevenciós előadások, mert jobban, érthetőbben elmagyarázta Kitti a tudnivalókat. Felhívta a figyelmünket, hogy óvatosak legyünk bármilyen olyan dologgal, ami káros és veszélyes az egészségre nézve. Ezúton is szeretném megköszönni Kittinek az előadását, mert nagyon hasznos volt és tudom, hogy sokat készült rá.” Simon Ramóna Fruzsina, Jászság 4-es csoport