Családi Nap Szentesen

Családi Nap Szentesen

„Október 9-én végre újra találkozhattunk egymással, egy csodálatos őszi napon, a Családi Nap keretein belül. Mentoraink nagyon mozgalmas programokkal leptek meg bennünket! Teljes ellátással, odaadással vártak: finom reggelivel, délben ínycsiklandó pizzákkal leptek meg mindannyiunkat. A napot szülői értekezlettel kezdtük, ahol aláírtuk a tanévre vonatkozó szerződést az új célokkal, majd tájékoztatást kaptunk a soron következő Életút Napról, valamint az új tanév projektjéről, amely gyermekeink biztonsága lesz. Ezután választ kaptunk felmerülő kérdéseinkre. Később gyermekeink a nyári csányis tábor kisfilmjét nézték meg, illetve csapatépítő foglalkozásra indultak, míg mi a Szülők Akadémiájának keretein belül előadáson vehettünk részt, ahol Pengő Erzsébet rendőr százados, biztonsági előadót hallgathattuk meg az internet veszélyeivel kapcsolatban. A gyerekek nagy érdeklődéssel tekintették meg a bűnmegelőzési kisbuszt. A százados asszony kérdéseinkre szívélyesen válaszolt, sőt felajánlotta, hogy bármikor felkereshetjük őt problémáinkkal. Ezután a Horváth Mihály Gimnáziumból Dr. Harkainé Drahota-Szabó Barbara jött el és kisfilmek bemutatásával adott ízelítőt a gimnázium életéből. Szülőknek és gyerekeknek egyaránt igyekezett kedvet csinálni a hatosztályos gimnáziumhoz. Ezidő alatt megkezdődtek a csoportonkénti foglalkozások a gyerekeknek. Amíg az egyik csapat Beke Mari vezetésével agyagozott -a cirkusz példáján keresztül a biztonság és egyensúly témáját érintve artistákat formáztak- a gyerekek másik része a futballpályán rúgta a labdát, majd csere következett. E tevékenységekbe a szülők is bekapcsolódtak. Sor került Érdekképviseleti Fórumunk megtartására is. Témája az érzelmi biztonság és az online tér volt. Nagyon hasznos eszmecserét folytattunk, próbáltuk még jobban megismerni egymást. Egyre felszabadultabban tudunk kommunikálni, egyre jobban megnyílunk egymás irányába. Ha kell, már támogatjuk, segítjük is egymást. A nap margójára: Minél több lehetőségünk lesz együtt lenni, annál összekovácsoltabb csapat leszünk!” Gulyás Szilvia és Korom Mária szülői érdekképviseleti tagok

 

 

 

A Családi Napon készült képek a Galériában megtekinthetők!