K3-as csoport családi nap 2013

K3-as csoport családi nap 2013

Immár sokadik alkalommal szervezzük meg szülők, gyerekek, és a mentorok a Kaposvári nagyok családi napját.

Az idei helyszín a böhönyei faluház volt. 9-kor volt a találkozó Böhönye központjában, s együtt mentünk fel a hegyre, ahol Böhönye egyik nevezetessége található, s amelyet az önkormányzat különböző programok lebonyolításához úgy alakított ki, hogy a falu apraja-nagyja bármikor igénybe vehesse. Megérkezésünk után, előkészültünk a „kerti partihoz”. Az anyukák szorgos keze által hamar rotyogott a töltött káposzta a bográcsban, a nyárspálcákra is pillanatok alatt felkerültek a finom falatok. Amíg az ebéd el nem készült, egy röpke élménybeszámoló történt a gyerekek részéről, s a böhönyei gyerekek pár gondolattal bemutatták lakóhelyüket a többieknek.

Hagyomány már az is nálunk, hogy a mentorokat meglepjük valamivel. Az idén pólót kaptak, amire az „aranyköpéseik” kerültek, s mindenki, gyerekek és szülők aláírtuk a nevünket. Az ebéd elfogyasztása után nagyon jól esett beszélgetni, régi történeteket feleleveníteni a nyugodt, csendes környezetben. Nehezen indultunk útnak, de ennek a szép napnak is egyszer vége lett. Köszönöm a mentoroknak és a szülőtársaimnak, hogy minden évben tiszteletüket teszik, s egy nagyon jó hangulatú napot töltehetünk együtt.

Horváthné V. Tünde szülő