Csapatépítő program Szegeden

Csapatépítő program Szegeden

A nyári szünet utolsó hetében a szegedi csányis gyerekek egy ismerkedő délelőttön vettek részt, ahol a két idősebb csoport megismerkedhetett az új, 3-as csoport tagjaival.

A nap folyamán különböző vetélkedőn vettek részt a gyerekek, természetesen vegyes csoportokban, hogy minél jobban megismerhessék egymást, hiszen hosszú éveken keresztül lesznek közös programjaik. A csoportbeosztás után a bemelegítő vetélkedő alkalmával a házban elrejtett 42 pingponglabdát kellett megkeresniük a gyerekeknek (pár darab még rejtőzködik valamerre). A három csoport három különböző helyszínen bizonyíthatta fizikai, szellemi és kreatív rátermettségét. Az udvaron Peti bácsi vezetésével kosárdobással kellett pontokat szerezni a gyerekeknek, egyre messzebbről és messzebbről. Ezen a helyszínen mindenki nagyon ügyesen bizonyította rátermettségét. A második helyszínen Piroska néni vezetésével kellett egy rövid előadással készülniük a gyerekeknek, amiben elmondják miért is jó csányisnak lenni. A feladat elkészítését nehezítette, hogy rap, dal illetve eszperente nyelvezetre kellett elkészíteni a produkciót. A nap végén minden csoport bemutatta előadását. Mindegyiket tapsvihar zárta. A harmadik helyszínen Zoli bácsi vezetésével egy 30 kérdésből álló quizt, különböző képkirakót híres emberekről és helyekről, valamint logikai és nyelvi feladatokat kellett megoldaniuk a csoport tagjainak. Ezen a helyszínen is mindenki szép eredményeket hozott.
Egy ilyen verseny nem lenne kerek díjak nélkül. Mindhárom csoport egy-egy tortát kapott a részvételéért és ügyességéért. A tortaevés előtt még egy nagy közös pizzázás várt a gyerekekre.

Mindhárom csoport jól érezte magát és bízunk benne, hogy ezzel a közös programmal még közelebb tudtuk hozni egymáshoz a szegedi közösségi ház tagjait.
Martincsek Zoltán, mentor