Cserkelés és madárles

Cserkelés és madárles

A szegedi fotósok az elmúlt hétvégék során a madárfotózás rejtelmeibe ásták bele magukat. Molnár tanár úr tanácsait megfogadva, a rejtőzködésre helyeztük a hangsúlyt, ebben segített minket a nemrég vásárolt álcahálónk.

Cserkeléssel lefotózott gólyatöcsök-Fotó: Varga Péter

Azonban a cserkelés, azaz az állatok közelébe férkőzés a jó fotó érdekében, még így is elég nehéz feladatnak bizonyult.

Igyekszünk viszont ennek fortélyait sok gyakorlással elsajátítani; múlt szombaton a kerti munkák elvégzése után Ásotthalomra és a Nagyszéksós-tóra látogattunk el, hogy az ottani bíbiceket és gólyatöcsöket kaphassunk lencsevégre.

Sőt, emellett még egy barázdabillegetőhöz is volt szerencsénk.

Ezen a hétvégén pedig a foglalkozások után a Tanár úrral és diákjaival a Nagyszéksós tó madárvilágát kaptuk lencsevégre.

 

Egyetemistákkal és Molnár Gyulával a Nagyszéksós-tónál

Nagy kócsag-fotó: Turuczki Szabolcs

Bíbic potré-fotó: Turuczki Szabolcs

Nagy kócsag-fotó: Turuczki Szabolcs

Nagy kócsag-fotó: Turuczki Szabolcs

Gólyatöcsök párzása-fotó: Berta Luca

Fattyúszerkő-fotó: Benczúr Anna

Barázdabillegető-Fotó: Berta Luca

Énekes rigó a Közösségi Ház udvarán-Fotó: Mikics Péter

Búbos vöcsök-Fotó: Nádudvari Nóra

Táplálkozó búbos vöcsök-Fotó: Turuczki Szabolcs

Széksóstói látkép- fotó: Berta Luca

Szibériai nőszirom- fotó: Benczúr Anna

Fürtös gyöngyike- fotó: Tokaji Lili

Aggófű- fotó: Makra Sarolta

Profi makrófotózás oktatása- Fotó: Mikics Péter

 

Benczúr Anna, szegedi 2-es csoport