Egészségtábor Mohács 1. 2.

Egészségtábor Mohács 1. 2.

Izgatottan keltünk fel ma reggel, mert a mai napon (június 20.) megkezdődött az Egészségtáborunk.

Szomorúan láttuk, hogy a régi, jól ismert autónk helyett, Gergő bácsi egy vadonatúj, csodaszép kocsival jött. Bánatunk azonban hamar elillant, amikor megtapasztaltuk milyen kényelmes és tágas is ez az új autó. Nagyon köszönjük! Ezzel még élvezetesebb lesz utazni majd hazafelé a tanulós hétköznapok után. Vigyázni fogunk rá! 🙂

160890_fileA délelőtt folyamán kézműveskedtünk: kavicsot festettünk Annamária néni segítségével. Ebéd után nem maradhatott el a közös fagyizás. Délután pedig egy nagyon jó és érdekes előadást hallgattunk meg a bőrápolásról. Sik Maja és Rácz-Vekerdi Janka Mohács 2.

160886_fileAz egézségtábor első napján reggel köszöntöttük Benczenleitner Szebásztiánt az új „csányis” társunkat. Megismerkedtünk, mindenki egyesével bemutatkozott és a végén már minden új társa nevét megtanulta.  Később szociometriai felmérőt töltöttünk ki. Ebéd után Móricz Dia kozmetikai bemutatót tartott és tanácsokat adott. Balog Teréz Mohács 1.

Az egészségtábor második napján három csoportban három különböző helyszínen jártunk ma forgószínpad szerűen. Az egyik csoport a Mohácsi Jenő Könyvtárba ment, ahol finom bodzaszörppel és gyümölcsökkel vártak. Először a könyvtáros néni egy nagyon érdekes régi japán mesélési módot mutatott be nekünk, majd ezután megtekinthettük a könyvtárat, sok érdekes könyvet, folyóiratot láthattunk. Végül a földszinten a számunkra előkészített egészséggel-egészséges életmóddal kapcsolatos könyvekkel ismerkedhettünk meg.

A második helyszínen egy dunai hajókiránduláson vettünk részt, amit a Daléneklési versenyen elért eredményünkért kaptunk. Fantasztikus élmény volt, még palackpostát is küldtünk és távcsöveket kapva kémlelhettük a folyó partjait és élővilágát, miközben a hajóskapitány mesélt a Dunáról.

A harmadik helyszín a Közösségi Házunk melletti sportpálya és játszótér volt. Sokat mozogtunk, fociztunk, tollasoztunk.  Szuper nap volt, nagyon jól éreztük magunkat mindannyian és nagyon várjuk a holnapot. Köszönjük, hogy ilyen élményekben lehetett részünk! Szép Hanna Mohács1. Sik Maja Mohács2.

Elérkezett az egèszsègtábor harmadik napja: bicikliztünk ès kenuztunk. A Béda-Karapancsa Tájegységben, a Duna hullámterén található mellékágon,  Külső-Bédán szálltunk vízre. Mindenki kapott egy evezőt, egy mentő mellènyt és egy kis okatást is, hogy hogyan irányítsuk a kenut. Ezt a Mohácstól 13 kilométerre lévő távot biciklivel tettük meg. Az időjárás is kedvezett nekünk és bár mindenki elfáradt nagyon élveztük és köszönjük szépen ezt a csodás napot! Gura Krisztina Mohács1.

Egészségtáborunk negyedik napján a Mohácsi Tanuszoda és Termálfürdőben voltunk. Laci bácsi vezényletével a bemelegítés után játékos sportvetélkedő következett. Még a mentorokat is bevette a közös játékba, ahol sorversenyek, labdás játékok és vízilabda mérkőzések követték egymást. Később úsztunk néhány hosszt az úszómedencében, végül mindenki szabadon birtokba vehette az élményfürdőt. A szikrázó napsütésben sokat játszottunk, röplabdáztunk és csúszdáztunk,  nagyon élveztük a mai napot is! Beke Panna Mohács1., Mezei Adél Mohács2.

Elérkezett egészségtáborunk ötödik, utolsó napja.
Ma két előadást hallgattunk meg Bogdán Petra pszichológus és Erika néni előadásában. A fiúk és a lányok külön alkották a két csoportot. Az egyik téma a felnőtté válás folyamata, a tinédzserkor velejárói, a másik a mobiltelefon, internet és számítógép helyes használata volt. Sok hasznos információt kaptunk a délelőtt folyamán. Edéd előtt még a játszótéren is voltunk, majd ebéd után mentoraink fagyival leptek meg minket. Nagyon élveztünk, minden együtt eltöltött percet, kár, hogy ilyen hamar vége lett a tábornak, viszont már nagyon várjuk a következő eseményt: a tokaji táborunkat! Sik Maja Írisz Mohács2.