Egyetemre készülünk!

Egyetemre készülünk!

Az elmúlt napok az egyetemi nyílt napokról is szóltak. Az ország jelentősebb egyetemei közül hármat kerestük fel a közelmúltban és gyűjtöttünk információt az ott folyó képzésekről.

A  PTE BTK karára látogattam, a környezet már elsőre magával ragadott. A sok érdekes és izgalmas szak között alig tudtam választani, minden stand után másik került a „leg” helyre. A nyílt órák hasznosak voltak, mert betekintést nyerhettem az egyetemen folyó oktatásba. Az egyetemista fiatalok segítőkészen válaszoltak minden kérdésünkre, és meséltek az egyetemi életről. Külön örültem, mikor megtudtam, hogy az egyetem hány másik felsőoktatási intézménnyel tart kapcsolatot az Erasmus külföldi ösztöndíjprogram keretén belül. Alig várom, hogy ott folytassam tanulmányaimat.
(Járay Bianka, Pécs 2 csoport)

A Pécsi Tudomànyegyetem Bölcsészettudomànyi karának nyìlt napján vettem részt. A rendezvényen általános felvételi elődadást tartottak, ami nagyon érdekes volt, hiszen olyan informàciókat is megosztottak velünk, amiről a látogatók nem feltétlenül tudhattak. Az egyetemi szakok és lehetőségek mellett szó volt többek között az Ügyfélkapu-kód fontosságáról, az állami támogatottság következményeiről, a diákhitelekről, sőt különböző ösztöndíjakról is. Akiknek maradtak kérdéseik, a szakok felàllìtott standjainál bátran feltehették. Tovàbbà, akinek kedve volt, körüljárhatta az egyetemet, sőt, akár órákra is benézhetett. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, és remélem a következő évemet a BTK-n kezdhetem meg.
(Roubál Nikolett, Pécs 2 csoport)

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki karát látogattam meg. A nyílt napot a József Attila Tanulmányi és Információs központban tartották. A tanári kar a hallgatók segítségével mutatta be az egyetemet és annak különböző karait. Az előadások tájékoztattak a felvételiről majd a különböző szakok lehetőségeiről. A hallgatók nagyon nyitottak és figyelmesek voltak, mindig segítettek eljutni a következő állomásra. Remélem jövőre már én is SZTE-s diákként vehetek részt a nyílt napon.
(Szöllősi Andrea, Pécs 2 csoport)

Budapesten a BME-re látogattunk el nyílt napra. A villamosmérnöki kar épületében voltak az előadások, ahol 700-800 ember gyűlt össze az előadóteremben. Az előadásokon vázolták a karra való bejutás esélyeit, és azt, hogy milyen órák vannak a karon. A telefonokra való programtervezésről is hallhattunk információkat – néhány programot meg is mutattak. Érdekesek és figyelemfelívóak voltak az előadások. Élmény volt rajtuk részt venni.
(Bogdán Dóra és Kovács Dániel, Pécs 2 csoport )