Életút Nap – Tapolca

Életút Nap – Tapolca

Harmadik nap – április 13.

Szeretettel köszöntjük érkező vendégeinket.

10:30 A nyitóbeszédben Alapítónk köszöntötte a gyerekeket, a megjelent vendégeket és munkatársakat. Tehetségek Színpada: A Csányi Alapítvány tanulói minden évben az Életút Napon mutatják be éves tevékenységüket és az év közben elért eredményeiket. Nagy szeretettel fogadjuk vendégeinket és bízunk abban, hogy az általunk rendezett kiállítás és a bemutatásra kerülő produkciók olyan nagy örömmel töltik el majd őket, mint bennünket. A Tehetségek színpadán tanulóink rövid színdarabokkal, zenés produkciókkal, videó klipekkel, és verssel készültek erre a jeles alkalomra.

 

A Kamarazenekar nyitotta meg az ünnepi alkalmat egy igazán magával ragadó középkori mű előadásával. A legeredményesebb tanulóknak járó díjat Csányi Sándor az Alapítvány alapítója és Csányi Erika, a Kuratórium elnöke adta át. A 2018/19-es tanévben az alábbi diákok érdemelték ki ezt a megtisztelő címet a 13 jelölt közül: 5-6 évfolyam Kis Evelin Jászság 3., és Vajda Milán Nagybajom 2., 7-8. évfolyam Sárközi Emma Kaposvár 2., 9-10. évfolyam Gelencsér Márton Nagybajom3., és Mezei Adél Mohács 2., 11-12. évfolyam Balla Ábel Kaposvár 3., felsőoktatás Kovács Viktória Jászság 2.

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:  DR. GÖDÉNY MÁRIA, Kurátorunknak, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központjának osztályvezető főorvosa részére. Az Alapító köszöntő szavai után, a gyerekek nevében Pápai Panna, a Szeged 3-as csoport tagja saját alkotásával köszöntötte az Alapítvány kurátorát.

A Vándorkupa a 2019-es évben a Közösségi Házak csapatépítő versenyén legjobban teljesítő csapatnak került átadásra. . 1. hely a pécsi Közösségi Ház, 2. hely a mohácsi Közösségi Ház, 3. hely a szegedi Közösségi Ház.

Három diáktársunk Andalics Enikő Kaposvár 2., Takács Cintia Jászság 3., Gál Viktória Nagybajom 2., , élete újabb mérföldkőhöz érkezett, mivel befejezték tanulmányaikat és az Alapítvány Életút Programját.

A Csányi Alapítvány Kuratóriuma 2018-ban Ágoston Attila-díjat alapított: az Alapítvány céljait támogatók, az Életút Programot szakemberként végrehajtók, és támogatottként sikeresen teljesítők kaphatják. A Kuratórium a díjat 2019-ben az alábbi személyeknek ítélte oda:

I. kategória: Dr Ádámosi György és Dr Ádámosi Györgyné

II. kategória: Csörgő Terézia és Papp Zoltán

III. kategória: Szabó Gábor

A fiatalok körében népszerű FIFA játék alapítványi bajnokságát a Gyermekparlament is meghirdette. A házi fordulókat a Közösségi Házakban a tavasz folyamán lejátszották. A döntő mérkőzést Majdik Márk nyerte. A Gála napot az alapítványi Focibajnokság hagyományos záró meglepetés mérkőzése helyett egy merőben más jellegű játékkal koronáztuk meg, mégpedig egy FIFA meccsel, ahol Majdik Márk ellenfele Magyarország első számú FIFA játékosa, Molnár Gabó volt. A meccset Hajdú B. István fűszerezte kommentátorként. A felettébb izgalmas mérkőzést 2:0-ra Molnár Gabó nyerte.

14:30 Az igen tartalmas nap zárásaként egy jó beszélgetés mellett ismét nagyon ízletes ebéd várt bennünket :). Köszönjük ezt a közösen eltöltött 3 csodás napot tele programokkal és a találkozás örömével. Bízunk abban, hogy elért eredményeinkkel és előadásainkkal kifejezhettük köszönetünket a segítő kézfogásért és támogatásért. Találkozunk jövőre!

 

Második nap – április 12.
7:30 Már hagyomány, hogy a második nap délelőttjén játszunk. Kíváncsian várjuk, hogy milyen kihívások várnak ránk a csapatversenyen. Ragyogó napnak nézünk elébe, de mindenek előtt irány reggelizni.

9:00 Szokatlanul hűvös idő fogadott bennünket, de ez sem szegte kedvüket. A reggelit és a pihenőt követően kezdetét vették a csoportos vetélkedők. A szervezők igazán lelkesek és nem hagyták egy percre sem, hogy lankadjon a kedvünk. Az előre beosztott csapatoknak megfelelően versengtünk egymással, Közösségi Házanként. Az előre elkészített feladatokat: csatakiáltás és indulót teli torokból kiabáltuk. Igazi izgalmat jelent számunkra az, hogy idén a Honvédelmi Minisztérium csapatának is lesz egy állomása, ahol szintén kipróbálhatjuk állóképességünket és ügyességünket. Szerintünk nagyszerű élményekben lesz részünk!

12:30 Elérkezett az eredményhirdetés ideje, ahol mindenki feszülten várta, hogy kiderüljön melyik csapat lesz a 2019-es év bajnoka. Örömmel jelentjük be, hogy az idei év első helyezettje a Pécsi Közösségi Ház csapata. Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek, akik a játék hevében valóban csapattá kovácsolódtak össze.

15:30 Hagyomány, hogy a délutánt foltozással kezdjük. Az idei évben is megrendezésre került a Gyermekparlament által meghirdetett Focibajnokság. Évközben izgalmas meccsek mozgatták meg a foci szerelmeseit. A kicsik és a nagyok bajnokságában összesen közel 70-en fociztak. A közel 30 mérkőzésen 95 gól született. A kicsik bajnokságában: 1. helyezés Narancssárga,  2. Lila,  3. Világoszöld,  4. helyezés Bordó csapat. A nagyok bajnokságában az 1. helyezést a Fehér, a 2. a Sötétzöld, 3. a Ciromsárga, a 4. a Piroscsapat érte el. Gratulálunk minden csapatnak a lelkes részvételért. A nagy sikerre való tekintettel, ősszel biztosan újra kiírásra kerül a bajnokság. A mérkőzések után kihirdetésre került az alapítványi Válogatott tagjai. Ők játszanak majd vasárnap örömfocit a Meglepetés csapattal.

Gólkirály – Kovács János

Legjobb kapus – Palotai Benjamin

Legjobb kisfocista – Balogh István

Legjobb női Játékos – Terestyényi Anna

Legjobb mezőnyjátékos – Balog Dániel

16:30 A próbákkal párhuzamosan a mai műhelymunkák is elkezdődtek. Nagyon izgalmas foglalkozásokkal készültek idősebb társaink. Volt hol modellezni lehetett, vagy ha kedvünk tartotta a Lego Robot programozást is kipróbálhattuk. Három társunk pedig külföldi tanulmányútjaikról mesélt, melyek között hallhattunk európai utakról és egy különösen érdekes botswana-i élményről. Nagy volt az öröm, mert délután a MONICOMP ajándékcsomagjával Alapítónk Dr Csányi Sándor mindannyiunkat meglepett. Köszönjük!

20:00 Mozgalmas nap volt, minden percét kihasználuk. A vacsora után máris indulunk, hogy meghallgathassunk társainkat, akik a Színezd ki a világod daléneklési versenyen mérettetik meg magukat.

   

21:00 Egytől-egyig színes előadásokat hallhattunk. A zsűrinek nehéz dolga volt – hosszas tanácskozás után meghozták döntésüket és kiválasztották a győzteseket a 14 induló közül.

1 hely – Szeged 2-es csoport, 20 év a Tiszánál

Megosztott 2. hely – Biró Kristóf Kaposvár 4-es csoport, vers és Sipos Levente Kaposvár 4-es, népdalcsoko

3. hely – Hary Petter, színdarab, Kaposvár 1.,2.,3.

22:00 Azzal a jóleső érzéssel térünk nyugovóra, hogy ma is egy csodás mozgalmas napban volt részünk, ahol örülhettünk EGYMÁSNAK. Talán ez a legfontosabb, hiszen köztünk számos barátság fűzi még szorosabbra a szálakat, ezzel is erősítve és különlegessé téve az Alapítványhoz való tartozást.

 

Első nap – április 11.
13:00 Minden csoport megérkezett Tapolcára, hogy három napot együtt töltsön az Életút Nap keretén belül.

16:00 Készül a kiállítás. Fiataljaink alkotásaikkal szeretnék megörvendeztetni az érkező vendégeket és társaikat a harmadik napon. A kiállításra kerülő pályamunkák természetesen zsűrizésre kerülnek és a legszebbnek ítélt alkotások készítői elismerésben részesülnek az Életút Napon.

  

16:30-18:30 Megkezdődtek a próbák. Igazi nagy színpadon kell most megtalálni a helyünket a termi próbák után. Akik nem a színpadon vannak lelkesen szurkolnak társaiknak, a Gyermekparlament által meghirdetett Csocsó, Sakk és FIFA bajnokságokon.

Az idei Életút Napon hagyományteremtő szándékkal műhelymunkákat is szervezünk, ahol felsőfokú tanulmányaikat folytató társaink eddigi élményeikről, tanulmányi utainkról, külföldi ösztöndíj útjaikról számolhatnak be. Ma a Költészet Napja alkalmából egyik mentorunk is csatlakozott az előadóinkhoz az irodalmi műhely keretén belül. Akik pedig idegen nyelven szeretnének vidám perceket szerezni, ők a nyelvi műhelyt látogathatják meg.

 

Feszült két óra után megszületett az eredmény.

A FIFA bajnokságot: 1. hely Majdik Márk

A Csocsó-bajnokságot: 1. hely Bánfalvi Benjamin és Schneider Krisztián, 2.hely Lassu Levente  és Trixler Zsófa, 3. hely Kozma László és Pozsonyi Márk

A SAKK-bajnokság nyerteseivel, kupát kaptak: 1. helyezett PEREDI OLIVÉR, 2. helyezett KERN ANDOR, 3, helyezett VINCE DÁNIEL

Gratulálunk!

20:30 Kezdődjön a koncert. Az esti programot a Csányi Band nyitja meg

21:00 Egy jóleső vacsora után idén sem maradhat el a közös táncház. Táncoskedvű társaink most is kitettek magukért. Fantasztikus hangulatot teremtettek. Ez idő alatt a rádiós csapat is elkészítette az interjúkat a Csalaphang online műsorunk számára Elszaladt az idő, holnap csapatépítő vetélkedőn mérjük össze tudásunkat és ügyességünket.