Elindult az Alapítványi Sakkbajnokság online térben

Elindult az Alapítványi Sakkbajnokság online térben

„2021.03.23-án megrendezésre került az Alapítványi Sakkbajnokság, ahol a támogatott gyerekek mérhették össze tudásukat. A járvány helyzetre való tekintettel, online történt az esemény. Egy megbeszélés volt a forduló előtt, ennek keretén belül ismertették velünk a szervező mentorok és diákok a szabályzatot, valamit sok szerencsét kívántak mindenkinek. Mindenki nagy erőbedobással játszott, próbálta kihozni magából a maximumot. Személy szerint 3 alkalommal sikerült felülkerekednem ellenfelemen a 8-ból. Nem csüggedek, mert úgy érzem, fejlődő tendenciát mutatok. Jó volt ilyen hosszú idő után csányis rendezvényen részt venni.” Tálas Péter, Jászság 2-es csoport

„Az Alapítványi Sakkbajnokságnak idén a chess.com online felület adhatott helyet, sajnos most nem élőben játszottunk. Az első fordulóban mindenki nyolc meccset játszott, és ezek alapján alakult ki egy ideiglenes sorrend, amit a következő két forduló még teljesen felforgathat. Én személy szerint élveztem, viszont nagyon elfáradtam a végére, szinte alig tudtam figyelni. A következőig viszont van még idő gyakorolni, remélem legalább ilyen jól teljesítek majd.” Füle Viktória, Jászság 2-es csoport

„Kedden megkezdődött a 3 játéknapból álló Alapítványi Sakkbajnokság, ezúttal online, a chess.com weboldalon. Az első játéknapon 8 forduló zajlott le, 6 perc + lépésenkénti 5 másodperc bónuszidős időbeosztással. Érdekes, hosszú, fordulatos csaták és sűrű mezőny holtversenyekkel – ez jellemezte a keddi megmérettetést. Még 2 játéknap előttünk áll, mindenképpen nagy izgalmakra számíthatunk.” Karácsonyi Gellért, Jászság 2-es csoport

Részletes végeredmények: https://www.chess.com/tournament/live/i-csnyis-sakkbajnoksg-2021-2179737