Érdekképviseleti fórum Jászberényben

Érdekképviseleti fórum Jászberényben

Január 30-án délután ismét találkoztunk, hogy a Közösségi Házban folyó munkákról, programokról, és a csoportokban zajló eseményekről beszélgessünk szülők , gyerekek és mentorok. A  segítségnyújtás, az egymás felé tanúsított érzékenység és figyelem nagyon fontos ebben a világban, amely itt az Alapítványnál biztosan jelen van, hiszen nagy az összefogás, amikor arra szükség van. Most már a teljes Közösségi Ház az Alapítvány tulajdona lett, így felújítások, szépítgetések várhatóak, lesz feladat kicsiknek és nagyoknak bőven. Ismét új csoporttal bővül a Jászsági Közösségi Ház, márciusban lesz a Beválogatás, áprilisban pedig a 15 éves Alapítvány tartja az Életút Napját, melyre kisfilmet forgatnak minden házról. Most a bizonyítványosztás ideje van, szorgalomról, motivációról, kitartásról mindenképpen beszélnünk kellett, de a pályázatok adta lehetőségekről is szó esett. Jászsági szülők