Felvételizni készülünk

Felvételizni készülünk

Október 20-án a Szülők Akadémiája a nyolcadikos szülőknek és diákoknak szólt Jászberényben. Vendégeink Antics István a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója és Hajdu János a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese voltak, akik a középiskolai felvételi eljárásról, az intézményeikben induló osztályokról adtak tájékoztatást.

„Érdekes és értékes információkat kaphattunk a továbbtanulással kapcsolatban a megjelent középiskolák képviselőitől. Megtudtuk, hogy melyik iskolában milyen szakok indulnak, elmondták, hogy melyiket milyen érdeklődési körű gyerekeknek ajánlják. Tájékoztatást kaptunk a felvételi rendszerről és az átalakult képzésekről, és nagyon segítőkészen válaszoltak a felmerült kérdéseinkre is. Nagyon hasznosnak találtam, talán most már egy kicsit könnyebb lesz a döntés a „Hova tovább?”-bal kapcsolatban. Köszönjük a tájékoztatót, hogy ebben az időszakban is a rendelkezésünkre álltak! ” Orosz Nóra Lili és édesanyja, Gulyás Tünde, Jászság 3-as csoport

„Nagyon hasznos volt számunkra ez az alkalom, mert így jobban megismerhettük a számunkra rokonszenves iskolákat. A tájékoztató után megkérdeztük, milyen eredmények kellenek az adott iskolákba, és tanulmányi átlagunkhoz viszonyítva kalkulálni tudtunk, hogy körülbelül mennyi esélyünk van bejutni. Nagyon fontos dolgokat tudtunk meg melyek tudatában már egyszerűbb lesz a választás. Az Alapítványnál és az iskolában is nagyon készülünk a felvételire, mert nagy a tét.” Tamasi Tilda és édesanyja, Jászság 3-as csoport