Felvidék – történelmi-honismereti tábor

Felvidék – történelmi-honismereti tábor

Június 20-án a Jászság 1-es és Kaposvár 3-as csoport útnak indultunk pozsonyi táborhelyünkhöz.  A kaposváriak már 6-kor útnak indultak Jászberény felé. Ebédelni megálltunk Bábolna közelében, ahonnan egy kis műszaki probléma megoldása után tovább folytattuk utunkat. Pozsonyban köszöntöttük az idegenvezetőnket, aki megismertetett minket a város történetével és a szlovák nyelv szépségeivel, majd megérkezés után egy finom vacsorával zártuk a napot. Versényi Virág, Bolyós Roland Márk Jász 1, Frigur Mariann Kaposvár 3

   

2. nap – a reggeli után indultunk a Driny barlanghoz. Útközben Pozsony elővárosán, Bazinon haladtunk át, amely többször is megkapta a legszebb város díját. Az idegenvezető, Kati néni által betekintést nyerhettünk a szlovák nyelv rejtelmeibe, rövid nyelvleckét kaptunk útközben. A barlanghoz egy jó kis kaptató vezetett, kellően el is fáradtunk mire felértünk. A barlang 420 méteres folyosó rendszerében sok szép cseppkőképződményt tekinthettünk meg magyar idegenvezetéssel. Következő állomásunk a Vöröskői vár volt, ami a legnagyobb Pálfy kastély. Reneszánsz stílusú épület, korhű bútorokkal, festményekkel. Martin, az idegenvezetőnk bemutatta nekünk a hajdani életet a várban, melyhez sok legenda fűződik. Ottó bá meleg ebéddel várt minket a jó hideg, általa épített pincéjében. A finom ebédet követően a melegben egy nagy adag fagyival hűtöttük magunkat. Az estét a társalgóban közös biliárd partyval és ping-pong versennyel zártuk. Versényi Virág Jász 1, Tar Viktória, Nógrádi Nóra Kaposvár 3

  

3. nap –  Nagyszombatot vettük célba. A várost a 2 arcú Madonna szobor vigyázza. Első célunk a Keresztelő Szent János-székesegyház volt, melyhez a diákok utcája vezetett. A tanulók külön épületekben tanultak, az utca legelején a legszegényebbek, azt követően a szegényebb nemesek, míg legfelül a gazdag család gyermekei laktak. A középkorban a várost dupla fal védte. Több bástya is található itt, illetve több kapu is. Eleinte 2-2 kapu volt északon és nyugaton is, ma már minden égtájon van, összesen 6 kapu. Nagyszombat Nagy Lajos király és a nagy béketárgyalások városa volt a középkorban. Megtekintettük a házat, melyben elhunyt a király és sétáltunk az utcán, melyben Bethlen Gábor rövid időre elrejtette a koronázási ékszereket. A város lakosságának számára hatalmas tragédia volt a Holokauszt, valamint a pestis járvány, melynek emlékére több oszlopot is emeltek. Ezek közül egyet megtekintettünk a Szent Miklós téren, amely a legrégebbi tér a városban. A téren található a Szent Miklós templom, ahol a csodakép látható: a Könnyező Szűz Mária. Sírt amikor veszély közeledett, így a  török megszállás idején, és utoljára 1710-ben a pestis járvány kitörésekor. A városban minden évben plakátfesztivált rendeznek. A 65 000 fős település a szombatonkénti nagy vásárairól kapta a nevét. fagylaltozás után megnéztük a 56,85 méter magas, 7 emeletes Tűztornyot, melynek tetejére 143 lépcső vezetett. A napot a korompai kastélyban zártuk, mely ma már zene múzeumként is funkcionál. Beethoven tanította itt az előkelő úri hölgyeket zongorázni. Manapság fiatal művészek koncerteznek itt, főként kamara zenekarok. Az estét közös énekléssel és tánctanulással zártuk.  Versényi Virág Jász 1

     

4. nap – A mai reggel Pozsony volt a cél. Az eső miatt először egy buszos városnézést tartottunk, később a pozsonyi várat látogattuk meg. Az épület érdekessége, hogy a nyugati oldala hosszabb, mint a keleti. A következő célunk a Koronázási domb tér és a Ferences torony volt. Napunk legszebb pontja az Ufo Kilátó volt. A város legrégebbi parkjában, a Ligetfalui parkban sétáltunk és az idegenvezetőnkkel rögtönzött jógaórán vettünk részt. Ebédelni a Ferenc József hídon keresztül mentünk. Útközben megcsodáltuk az Apollo hidat is, mely az első kőolaj finomító gyár tiszteletére kapta a nevét, amit az amerikaiak 1944-ben felrobbantottak. A hidat a bal parton rakták össze és 10 napig tartott a beforgatása. A híd elnyert minden nemzetközi díjat. A híd végén a Safari téri parkban pihentünk, ahol a Kacsaszökőkút is található. Ebéd után a híres  pozsonyi kiflit is megkóstoltuk.  Következő célunk a Notre Dame templom és kolostor volt, melyben a kék hölgyek tanultak. A templomtól nem messze néztük meg Eugen Suchon tér gyertyás manifesztáció emlékművet, mely a fényképészet és a festészet allegóriája. Az  Óvárosháza és a Prímás palota megtekintése után a „Több mint szomszéd, Magyar fesztiválon” nézelődtünk. Bolyós Roland Márk Jász 1

 

5. nap

Ötödik napunkat Dévénynél indítottuk, ahol megtekinthettük többek között a Szűz – és Déli tornyot, valamint Kati néni megmutatta a Duna eddigi legnagyobb vízállását, mely okkal borzasztott el minket. Ezek után felmentünk a várba, ahol megmutatta nekünk az ország legvédettebb virágát, és mesélt a vár körüli élet múltjáról. Megtudhattuk, hogy a közeli lányok ribizli kapálásból tartották fenn magukat, valamint, hogy ott éltek a Dévényiek, tótok akik drótosságból éltek. A közeli férfiak fő munkája a fazekasság volt. Ezután a várról mesélt nekünk az idegenvezető. A dévényi vár után Pozsonyba mentünk, ahol ebéd után megnéztük az elnöki palotánál az őrségváltást, mely intézménytől balra van a magyar nagykövetség. Utána a Mihály-kaputól nem messze lévő boszorkányégetés emlékművét néztük meg. A földön lévő koronák nyomát követve (mely a király útját mutatja) a Vizes árkon át (ami a város első állandó hídja) eljutottunk  a kapuig, ami a legöregebb kapu a városon belül. A Tompa utcában állva megtudhattuk, miért volt hatékony védekezési módszer az ily módon kialakított terület, ami a Barbakán nevet viseli. Ebben az utcában található többek között a város legkeskenyebb háza, és az első gyógyszertár is. A legkeskenyebb ház mindössze 120 cm széles, melynek gyakorlati haszna az adó csökkentése volt, ugyanis ezt alapterüket alapján szabták ki. A kapu alatt megnéztük a 0-ik kilométer követ, amin többek között Budapest is fel van tüntetve.  Ezek után a dóm történetéről, annak kialakításáról, és az ott található szimbólumok jelentéséről tartott nekünk magyarul előadást a helyi érsek helyettes. Az előadás után, megáldotta néhány társunkat, majd kissé megfáradva, de tele új élményekkel a szállás felé vettük az irányt. Ismét színes, élményekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött.

Ihász Dániel K3, Barát Patrik J1

  

6. nap

A tábor vége felé közeledve utunkat a történelmi Magyarország bányavárosában, Bajmócban folytattuk. A város a Kis-Kárpátokban helyezkedik el, amit a Felvidék egyik legszebb kastélya, a bajmóci vár tett népszerűvé. A környéken rengeteg forrás és gyógyfürdő található, így a várkastély is egy vízforrásra épült a 12. században. A történelem során több nemes tulajdonában volt a vár, köztük Csák Máté, a Thurzók és a Pálffy család.

A vár felé buszozva haladtunk végig a Felvonulás útján. Az elnevezés Kardos Annához köthető, aki 1771-ben a város többi asszonyával együtt lázadt fel az akkori földesúr ellen. A kastélyhoz ezen az úton jutottak el, ahol Anna büntetése a vesszőzés lett.

Az 1113-as első írásos emlékek alapján, ez az ország egyik legöregebb vára, amit Pálffy János 19 sz. végén, 22 éven keresztül építetett át. A kastély romantikus, festői stílusa mindenkit elvarázsolt. Végigjártuk az impozáns kék, zöld és arany emeleteket, amiket hosszú csigalépcső köt össze. A vár ékessége a legmagasabb torony. Ahhoz hogy felérhettünk, 136 lépcsőt másztunk meg, de megérte, ugyanis a tetejéről beláthattuk az egész várost és környékét. A várhoz tartozik még egy kút barlanggal, amit az átépítéskor fedeztek fel. Leérve 20 fokkal hűvösebb volt a levegő, ami egész évben állandó öt fok, valamint különleges, hogy a tükörtavak mélysége 8 méter. A vár bejárása után, finom helyi ínyencséggel zártuk a napot. Az egész hetes ping-pong és biliárd bajnokság tovább folytatódott, aminek döntőjére holnap kerül sor.

Zsombók Lídia, Törőcsik Fanni Barbara Jászság 1 csoport

                

7. nap

A felvidéki történelmi és honismereti tábor utolsó napján ellátogattunk Galántára, ahol a környék magyar és szlovák népviseletét, kultúráját ismerhettük meg. A múzeumban láthattunk népviseleti bemutatót, megismertük a környék történelmét és etnográfiai sajátosságait. Galánta a felvidéki magyarság központja, egykori urai az Eszterházyak voltak. A nap fő látványossága a szibériai tigrisek voltak. A szibériai tigrisek a legnagyobb testű ragadozók. A nagy meleg ellenére előbújtak, sikerült meggyőződnünk hatalmas termetükről. A tigrisek tulajdonosa életcéljának tekinti a ragadozók gondozását. Véleménye szerint, ha a tigrisek kihalnak, az emberek is velük tűnnek el. Ezután Jókára mentünk, ahol a finom ebédet követően bepillantást kaptunk egy vízimalom működésébe. A nap végén Pozsonyba utaztunk, ahol volt egy kis szabadprogram. Természetesen nem maradhatott ki a „kukucskáló” szobor (csumil) megtekintése. A legenda szerint, aki nem látta a humoros műalkotást, még nem járt a szlovák fővárosban.

 

Bédi Norbert  Jászság 1.

A felvidéki tábor előtt nagyon izgultunk, milyen lesz együtt táborozni a nagyokkal. Szeretettel fogadtak minket, és gyorsan összebarátkoztunk. Rengeteg programon vehettünk részt: múzeumokat, csodálatos várakat láthattunk, gyönyörű tájakat barangoltunk be és megismerkedtünk a helyi szokásokkal, Kati néni segítségével, akinek személyében kiváló embert és idegen vezetőt ismerhettünk meg.  Így az egész hét nagyon jó hangulatban telt el sajnáljuk, hogy ilyen gyorsan véget ért, bízunk benne, hogy mikor legközelebb jövünk, hasonló élményekben és kalandokban lesz részünk. Köszönjük,  ezt a nagy lehetőséget, és a vidám perceket, melyet együtt itt Felvidéken átélhettünk.

 

Tálas Péter, Juhász-Aba Nikolett, Burai Tamás Jászság 2.

Erdélyhez hasonlóan, most is remekül éreztem magam.  Az egész hét vidám hangulatú volt, a nagy meleg ellenére is. Mindenki lelkesen részt vett a programokban. Esték nagyon kellemesen teltek, ki-ki billiárdozott, ping pongozott, röplabdázott, focizott, sőt még a tánc és a közös éneklés is színesítette az estéket. A hét előrehaladtával a barátságok jobban elmélyültek és az utolsó nap közeledtével, sajnálattal vettük tudomásul, hogy holnap utazunk haza.  Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy idén is részese voltam, kaposvári és a jászsági gyerekek élményeiben osztozhattam, segíthettem a mentorok munkáját, remélem a következő táborban is részt vehetek, mint önkéntes.

Figur Mariann Kaposvár 1.

 

Az ötödik alkalommal találkoztam a Csányi Alapítvány gyerekeivel és most sem ért csalódás. Öröm volt velük foglalkozni, együtt kirándulni, dolgozni. A gyerekek megmásztak minden dombot, nap mint nap lépcsőztek tornyokban és várakban, 15 000 lépés volt a napi átlag jó időben és rossz időben egyaránt. Érdeklődő, kiváncsi, nyitott és befogadó csapat a végére összekovácsolódtunk, egy húron pendültünk a csapat része lettem én is. A mentorok mindenre találtak megoldást és ez a tapasztalt, megtapasztalás nagy ajándék az életükbe. Sok szerencsét csipkerózsikák és hétalvók!

 

Gasparová Lehel Katalin idegenvezető/Pozsony