Focibajnokság Nagybajomban

Focibajnokság Nagybajomban

Március 5-én, kora reggel a Csányi Alapítvány valamennyi Közösségi Házának számos tagja összegyűlt a nagybajomi sportcsarnokban, hogy megtartsák az éves Csányis labdarúgó és sakk bajnokságot. A Gyermekparlament által meghirdetett versenyen 56 focista vett részt vegyes csapatokban 12 mérkőzésen. Külön öröm volt, hogy a szentesi kicsik is részt vehettek az eseményen és sportos keretek között is megismerkedhettek nagyobb társaikkal. A cipők és mezek kiosztása után Kuckó Nadin, a Gyermekparlament elnöke megnyitotta a rendezvényt.

Az általános tudnivalók ismertetését követően megkezdődtek a mérkőzések, először a fiatalabb korcsoportoknak, majd az idősebbeknek. Mindezalatt a sakkversenyzők egy külön teremben mérhették össze tudásukat és gondolkodási sebességüket egymás ellen.

A megszokott versenyeken kívül az Alapítvány Gyermekparlamentje is megtartotta szokásos ülésüket, ami a megmérettetések első óráiban zajlott le.

„Minden parlamenter megkönnyebbült, hogy Nagybajomban végre offline is összeültünk, ez felgyorsította a valós idejű döntéshozatalt. Mindenki lelkesen vetette bele magát a napirendi pontok megbeszélésébe. A költségvetési táblázat elfogadása pillanatok alatt lefolyt; hamar megvitattuk a gyermekparlamenti pályázatokra (foci és csocsó érmék, kupák), az Életút Napi díjazásokra szánt költségvetéseket, s ezek után áttérhettünk a többi megbeszélnivalóra: a nyári sporttábor változtatásai, a portfólióvédések és beválogatások ismertetése rövid időn belül megtént, beszéltünk a kis-mentori pályázatokról, a cserediák-programról is. A gyermekparlamenti közösségépítő tábor felvetése és konkrét időpont keresése is megkezdődött. A vírusveszély miatt a szervezésére évek óta nem kerülhetett sor. A legfontosabb tárgyalnivaló az Életút Nap volt. Az egyetemisták műhelyeiről, vállalásokról beszéltünk. Ezzel kapcsolatban a képviselők feladatainak feljegyzését ejtettük meg. Várjuk már a közös munkát a közelgő Életút Napon és a táborokban.” Gelencsér Márton NB3

A nap végére mindenki más módon, viszont jó élménnyekkel gazdagodhatott az Alapítvány berkein belül, független a csapatok és versenyzők eredményeitől.

A Focibajnokság tavaszi fordulójának eredményei a következők:

Kicsik bajnoksága:

  1. Bordó 7 pont
  2. Narancssárga 4 pont
  3. Világoszöld 3 pont
  4. Lila 2 pont

Nagyok bajnoksága:

  1. Piros 7 pont
  2. Fehér 4 pont
  3. Citromsárga 3 pont
  4. Sötétzöld 1 pont

Sakkbajnokság eredménye:

  1. Schneider Krisztián: 12 pont; Pozsonyi Márk: 12 pont
  2. Kohári Bánk: 9.5 pont
  3. Füle Viktória: 9; Kern Andor: 9 pont
  4. Nagy Richárd: 6.5 pont
  5. Beke Hanna: 6 pont
  6. Gila Balázs: 5 pont
  7. Mácsai Zalán: 4; Nagy Balázs: 4; Nagy Kamilla: 4 pont
  8. Molnár Ákos: 3 pont
  9. Horváth Vanda: 2 pont
  10. Simon Ramóna: 1 pont
  11. Fülöp Lázár: 0 pont