Fotós Workshop 3.0-Biharugra (2022.06.04.)

Fotós Workshop 3.0-Biharugra (2022.06.04.)

2022. június 4-5. között megtartottuk az idei Össz-Művészeti Tábor utolsó Természetfotós beválogató workshopját. A kétnapos hétvégi túra keretén belül a Békés megyei Biharugrára látogattunk el. A terület rengeteg lehetőséget kínál a természetfotósok számára, ugyanis számos különleges madár- és növényfaj megtalálható itt.

Fotós csapatunk is már az első nap folyamán találkozott érdekes témákkal, hiszen a Halastavak környékén bakcsókat és nagy kócsagokat sikerült lencsevégre kapnunk. A naplemente után visszatértünk szállásunkra, a Bihari Madárvártára, ahol egy közös sütögetés keretén belül elkészítettük a vacsoránkat.

Másnap már korán reggel kiindultunk terepre. A Madárvárta mögött elterülő Sző-rét zsombékos területe ezernyi növénynek és állatnak ad otthont. A különböző rovarok és virágok, háttérben hajnali a eső visszamaradt vízcseppjeivel, remek makrófotó-témáknak bizonyultak.

A délelőtt hátralévő részére visszatértünk a Halastavakhoz, madárportrék elkészítésének reményében – és szerencsénkre a madarak ezúttal közelebb merészkedtek.

A napot a Körös-Maros Nemzeti Park szürkemarha karámjánál zártuk, ami szintén jó fotótéma volt nekünk.

A Jászság felé vezető úton tettünk egy rövid kitérőt a Hortobágyra is, ahol többek között a Világörökség részét képező Kilenclyukú Hidat is megtekinthettük.

Benczúr Anna